HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 27.
//
Zita névnap

Lemondott az ajkai kórház igazgatója

2024. március 8. 9:26
Veol.hu
Azonnali hatállyal, indoklás nélkül adta be lemondását a Magyar Imre Kórház főigazgatója, Nagy Zoltán.

Fotó: VeolA főigazgató a Napló megkeresésére megerősítette a hírt, de nem nyilatkozott döntése okáról. A lap értesülései szerint a szakdolgozói bérek emelése lehet a döntés hátterében, ugyanis a kórház szakdolgozói közül több mint százan kevesebb fizetést kapnak így, mint korábban.

A 63 esztendős Nagy Zoltán tudomásunk szerint lemondását közvetlen munkatársainak, de az országos főigazgatóságnak sem indokolta, ám jelezte, hogy orvosként tovább dolgozik a kórházban, ahol pályáját kezdte. Főigazgatói hét éve alatt is sok, havi hét-nyolc ügyeletet látott el a létszámhiánnyal küzdő intézményben. Lemondását követően visszakerült a szülészet-nőgyógyászati osztály dolgozói közé. Helyére az orvosigazgató léphet, Gősi Erika főigazgatói feladatokkal megbízott orvosigazgatóként töltheti be a posztot.

Tóth B. Zsuzsa

További cikkek

Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter
Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter
Közlekedési és beruházási miniszternek Vitézy Dávidot, a Szociális és Családügyi Minisztérium vezetésére Kátai-Németh Vilmost, a gyermek- és oktatási miniszternek pedig Lannert Juditot kérte fel Magyar Péterkérte a választáson győztes Tisza Párt elnöke, leendő kormányfő.
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az egyesület elnöke.
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
A Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat - közölte a választáson nyertes párt miniszterelnöke csütörtökön a Facebookon.
Május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök
Május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök
Május 9-én 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
Választás 2026 - Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét és további minisztériumokat jelentett be
Választás 2026 - Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét és további minisztériumokat jelentett be
Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét, és az alakuló kormány további kilenc minisztériumát Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.