Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók Rádió korábbi műsorvezetője ezúttal a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Székhelyintézményében tartott rendhagyó énekórát a napokban. Nem ritka ez nála, az országot járva szívesen tölt el 45 percet akár alsósok, felsősök, vagy éppen középiskolások körében.
– A rendhagyó énekóra folyamán arra törekszem, hogy a zenetörténetet egy kicsit közelebb hozzam a diákok számára, és megszerettessem velük a zeneszerzők emberközeli bemutatásával. Így a komolyzene komolysága kicsit eltűnik, s könnyebben utat tör a gyerekek irányába. A 45 perces tanóra tematikája egyfajta fantázia olyan érdekességekkel, amelyek lehetőség szerint minden korból valók. A történeti elemeken túl a műfajokkal is igyekszem megismertetni a tanulókat, akik természetesen kérdezhetnek, illetve az általam feltett kérdésekre válaszokat is várok tőlük. Az tény, hogy a gyerekek egy idegen ember láttán első reakcióként elnémulnak, így az első pillanattól kezdve törekszem arra, hogy oldjam a kezdeti feszültséget, s jó hangulatot teremtsek. Ha ez sikerül és befogadó közönséggel találkozom, akik még kérdeznek is, nos, akkor én vagyok a legboldogabb – mondta el munkatársunk kérdésére Bősze Ádám.
A Bárdos-iskolában a gyerekek valóban sok érdekességgel találkoztak a rendhagyó énekórán, ahol szinte egy perc után szívükbe fogadták a zenetörténészt, akit az intézmény énektanára, Sellyei-Cseh Ágnes mutatott be nekik. Az órán több más mellett szó esett a középkor zenéjéről, s magáról a muzsika eredetéről. A gyerekek némi segítség után kitalálták azt is, hogy az első évezredből miért nem ismerünk zeneszerzőket. A válasz a középkori emberek gondolkodásában rejlik, ugyanis ők azt hitték, hogy minden dallam a mennyből érkezik, amelyet álmukban hallottak meg az akkor élők. A népdalok szerzőit sem ismerjük, vélhetően hasonló okok miatt. Bősze Ádám a tapsolás kultúrájáról is beszélt. Mint mondta, a komolyzenei műveknél csak a végén illik tapsolni, ám nem mindenki tudja, hogy egy darabnak mikor van vége. Majd egy zenerészlettel próbára tette a gyerekeket, akik a tételek között bele-bele tapsoltak a szünetbe, a rosszkor felharsanó tapsok okán egyre fokozódó derültség közepette. A rendhagyó énekórán több zenei óriás neve is felmerült, s arról is szó esett, hogy egy nép – jelen esetben a magyar – milyen zenével, részlettel tud úgy megmutatkozni a nemzetközi színtéren, hogy arról mindenki beazonosíthassa a nemzetet. A gyerekek szemmel láthatóan élvezték ezt a 45 percet, ahol az idő relativitása is megmutatkozott, ugyanis szinte szempillantásnyi idő alatt repült el a Bősze Ádámmal töltött énekóra.
Szijártó János