Ládi János tájfutásban 1992-ben nyerte első országos bajnokságát, és azóta már a 16.-nál tart. A sportág és a mozgás népszerűsítése a kicsik körében élete egyik legfőbb célja Fotó: Györkös József Akkor még focizott is, immár 60 éve igazolt a somlószőlősi felnőtt focicsapatba, 13 évesen. Nem bánja, hogy nem élsportoló vagy testnevelő tanár lett, sőt, még csak azt sem, hogy annak idején nem folytatta a labdarúgást. A honvédség évei alatt kezdett kitartóbban futni, és az ismerősöktől hallott először a tájfutásról. Leszerelés után, 1972-ben jelentkezett tájfutónak, de egy ideg a foci is ment még. Aztán tájfutásban egyre jobb eredményei lettek, győzelmek is, a foci így elmaradt. Viszont tájfutásban a mai napig sikeres. Közben a közéletben szintén tevékenykedett, a timföldgyárban tömegsport-, szabadidősport-rendezvényeket szervezett. 1979-től az Ajkai Bányász Tájékozódási Futó Szakosztály edzője és versenyzője. Tulajdonképpen egész eddigi élete abból állt, hogy szervezett valamit, amiből aztán jött a következő esemény. Egyik hozta a másikat. Tájfutásban 1992-ben nyerte ez első országos bajnokságát, és azóta már a 16.-nál tart. Többször szerepelt szeniorválogatottban, négyszer volt a megye legjobb szenior sportolója. 1998-ban a Budapest-maratonon korosztályos 2. helyet szerzett (2:58:50). Utcai és hegyi futóversenyeket rendezett, kedvence a Somló-csúcsfutás, amit eddig 25-ször rendeztek meg, és ő abból 18 alkalommal nyert kategóriájában.
Élete most tele van kerek évszámokkal is, a sportban eltöltött hatvan éve alatt mindig jelen volt Ajka sportéletében. Mindene volt a sport, de hogy azt válassza hivatásul, arra nem gondolt. Pedig mégiscsak úgy alakult, ha kimondatlanul is. 1995-ben egyik alapítója, edzője, elnöke lett a Bakonyi Tájfutó Klubnak. 1980-90 között a Timföldgyár tömegsportbizottsága vezetőjeként tevékenykedett, 1990-től a Veszprém Vármegyei Tájfutó Szövetség elnökség tagja, 1997-től hét éven át tag az Ajkai Sporttanácsban.
Mindemellett számos sportesemény elindítása és rendezése fűződik a nevéhez. Például az Arató János-emlékverseny, 1985-ben a teremlabdarúgás, a bajnokok tornája, az Óév-kupa, a szilveszteri futás, amelynek rendezője is egyben. 2004-től a diáktájfutást indította el, és ő rendezett először korcsolyaversenyt az ajkai városligeti tavon. 2007-ben indult a teremtájfutás, 2016-tól minden évben a tájfutás világnapja/hete, amely 2022-ben 1024 résztvevővel az év sportrendezvénye volt Ajkán. 
Fotó: Györkös József
Vallja, hogy az ajkai tájfutás alapkövét a diáktájfutás jelenti. János célja, hogy minél többen sportoljanak és megismerjék a tájfutás alapjait. No és ki írhatta volna meg hitelesebben a város sportjának történetét, ha nem ő? Az Ajka város sportja 1959–2000 című kötet a saját ötlete volt, abban ötszáz oldalon vallanak magukról és a sporthoz fűződő viszonyukról a város sportolói. A két éven át tartó munka során jó érzés volt olvasnia, hogy kinek mit jelent a sport. Sportmúzeumi anyag szintén készült a kötetből 16 paravánra a sportegyesületekről, ami naptár formájában ugyancsak megjelent. Naná, hogy a város sportjának elmúlt hatvan évét gondosan dokumentálta. Ha csak a tavalyi esztendőt nézzük, ő maga az óvodások, iskolások részére havonta több eseményt is szervezett.
Ládi János labdarúgó- és vízilabda-játékvezető, tájfutásban versenybíró, edző. Akár azt is mondhatnánk, hogy pedagógus, hiszen egyik életcélja a gyerekek sportra nevelése. Ennek érdekében már az 1980-as években sporttábort szervezett, mostanában pedig a Malomkertben különféle pályákat épít ki saját kezével. Ügyességi akadálypályát épített, több mint száz bambuszoszlopból labirintust alakított ki, amely nyári táborok résztvevőinek nyújtott nagy élményt. Év elején jeges tornával indított, a gyerekeket a fellocsolással jegesített placcon húzta, de a fakutyával is megismertette őket, és ha már hó nem esett, kereket szerelt a szánkóra… Az óvodásoknak játékos sétát szervezett, hogy jobban megismerjék a várost, a Babucsa Civilháznál tekepályát épített, megteremtette a kosárlabdázás feltételeit. Régi vasszánkókat gyűjtött, hogy lássák a gyerekek, milyen volt egykor a téli sport. Őt magát is érdeklik a régi dolgok, gyermekkora emlékeit boldogan osztja meg a legkisebbekkel. Hiszen mindig szeretett a kicsikkel foglalkozni. Képes bemenni az óvodákba, iskolákba, népszerűsíteni a programokat. Immár 25 éve járja az oktatási intézményeket, tíz éve az óvodákat, mert meggyőződése, hogy a személyes kapcsolatok sokat számítanak. Programokat állít össze a gyerekeknek az iskolaudvaron és a Malomkertben. Mindent rögzít és dokumentál közben, mert így érzi jól magát.
Mindenben a jobbkeze a felesége, Zsuzsa, akinek rengeteget köszönhet. Célja még folytatni, amit elkezdett, haladni olyan iramban, ahogy az élet diktálja. A malomnál szeretné bővíteni a sportolási lehetőségeket, a nyugdíjasokat nagyobb sikerrel vágyik megszólítani, és elérni, hogy ne a futásra gondoljanak, ha tájfutásról van szó. Inkább csak a mozgásra, a logikai játékokra, ügyességi feladatokra. A 100 éves ajkai labdarúgás és a várossá nyilvánítás 65. évfordulója tiszteletére kiállítást rendezett a labdarúgás relikviáiból. Szóval nem pihen, folyton fut, szervez, dokumentál, ötletel. A nagy kedvenc mégis a tájfutás, a versenyek ma is egymást követik az életében, jól érzi magát így.
Azt mondja, a tájfutásban mindig van valami új. Hiába tér vissza egy év múlva ugyanoda, a pálya más útvonalon halad, és a táj folyton változik, ezért ad mindig újat. Sokáig az Alföld volt a kedvenc terepe, később, amikor megismert minden vidéket, a hegyek lettek a legkedvesebbek. Azt mondja, a Bakony lábánál élve a hegyes terepen helyzeti előnyben van, hiszen itt készül fel. A tájfutást egyszerűen csinálni kell, készülni a versenyre, egymásnak gratulálni a célban. Ez egy életforma, és jó kikapcsolódás a természetben.
53 évet várt arra, hogy olyan helyre fusson ki, ahol egy szarvascsorda legel. A közelmúltban végre valóra vált az álma, Ajka és Úrkút között egy tisztáson. Nagy élmény volt, pláne, hogy le tudta fényképezni, videóra vehette. De kedvenc útvonala nincs, mert örömmel tér vissza mindenhova, ahol már korábban futott. Jó érzés összehasonlítani, hogy ötven év alatt mennyit változott az erdő. Ajka környékét jól körbefutotta már, többnyire egyedül, mert így a maga ura, nem kell alkalmazkodni senkihez. Haladhat a saját tempójában, és annyit fut, amennyi jólesik, a többhetes felkészülések során akár kétszáz kilométert egy hónapban, a versenyek előtt kevesebbet. A napi több mint tízezer lépés, azaz hétnyolc kilométer azért megvan, de már nem a kilométerek hajszolása a cél. Hóban, sárban, esőben, melegben teszi a dolgát fegyelmezetten. Tudja, hogy cserébe, ha jól csinálja, ott állhat a siker kapujában, láthatja a természet kibontakozását és elhervadását. Aztán kezdődik minden elölről. Számára immár 53 éve.
Tóth B. Zsuzsa