HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. szeptember 11.
//
Teodóra névnap

Második helyen a Bánki természetjárói

2024. március 28. 7:37
Veol.hu
Második helyen végzett a Veszprém Vármegyei Természetbarát Szövetség értékelése alapján 2023-ban a Bánki Donát Természetbarát Egyesület. A természetjárók mindig a dobogó első vagy második helyén foglalnak helyet. Az idén 11 természetjáró szakosztály adta be a szövetséghez az önértékelését, amely alapján megszületett a sorrend.

Fotó: Gyarmati László Első helyen a  Veszprémi Bakony Természetbarát Egyesület végzett 508 ponttal, második lett 428 ponttal a Bánki, harmadik az Édesvíz 365 ponttal. A Bánki egyesület tavaly ünnepelte fennállása 20. évfordulóját, az ahhoz kötődő túramozgalmat 75 természetjáró teljesítette. A napokban tartott éves közgyűlésen a csapat versmondója, Brotschul Istvánné Káldi Géza örökös tiszteletbeli elnök egyik, a természetjárásról szóló versét szavalta el. A természetjárók ekkor köszönték meg Heffler László munkáját, aki egészségi állapota miatt már nem vezet túrát. A vidám túrákon készült fotók mellett a szintén természetjáró és vízi túrázó Ozorai Sándor egy szobrát kapta ajándékba.

A Bánkinak tavaly 143 tagja volt. Összesen 888 túrát rendeztek. Ebből 899 gyalogos, 131 kerékpáros, két vízi, hét sí, egy magashegyi, egy barlangi, öt kerékpáros-gyalogos kombinált volt. Összesen 21 393 kilométert gyalogoltak, 10 270 kilométert kerékpároztak. Geocaching GPS-kincskeresésen 103 napot töltöttek. Munkatúrán megtisztítottak egy forrást. Túráikon 5031-en vettek részt, köztük 2217 vendég.

 Az Országos Kéktúrát Annus Szilvia, Garbai Gábor, Paksa Milán, Szalai József, Vasanits László, az Alföldi Kéktúrát Blaskó István, Kleinhaus Mária, Kovácsné Kóger Judit, Lipták József, Magyar József, Nyőgér János, Nyőgérné Szalai Marianna, Sustik Tiborné és Szalai József teljesítette.  

A Veszprém vármegye legjobb túrázója 2023-ban pályázaton 29 bánkis ért el eredményt. 

Tisler Anna

További cikkek

Hála, megemlékezés, tiszteletadás
Hála, megemlékezés, tiszteletadás
Hetvenötödik alkalommal ünnepelte a bányásztársadalom a Bányásznapot szeptember első hétvégéjén. Ajkán ekkor emlékeztek meg a 160 éve megkezdődött bányászatról valamint a Bányászati Múzeum alapításának 60. évfordulójáról is.
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Ritkán látható, és magyar szívnek rendkívül kedves jelenetnek lehettek szemtanúi a FIDE Grand Swiss sakkverseny nyitófordulójának nézői. Az ajkai Gaál Zsóka sötét bábukkal játszva győzte a korábbi világbajnoki döntőst, a parti elképesztő végjátékot hozott.
Ünnepi tanévnyitó és fejlesztések a Művészetek Völgye Általános Iskolában
Ünnepi tanévnyitó és fejlesztések a Művészetek Völgye Általános Iskolában
Monostorapátiban az elmúlt időszakban jelentős fejlesztések valósultak meg pályázati forrásból. Az új eszközöket az ünnepélyes tanévnyitón adták át az iskola diákjainak és pedagógusainak.
Badacsonyi éttermek, amelyek már az 1970-es években is legendásak voltak
Badacsonyi éttermek, amelyek már az 1970-es években is legendásak voltak
A Balaton és környéke évtizedek óta a gasztronómia szerelmeseinek is kedvelt célpontja. Badacsony ikonikus éttermei már az 1970-es években is legendás helyszínek voltak, és ma is várják a látogatókat.
160 éves az ajkai bányászat
160 éves az ajkai bányászat
A 60 éve működését megkezdett Bányászati Múzeumot, a 160 éve indult ajkai szénbányászatot is ünneplik a 75. Bányásznapon szeptember 5-én, pénteken, 6-án és 7-én.