HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. június 13.
//
Antal, Anett névnap

Tapolcai alkotó mutatkozott be Baján

2024. április 22. 7:36
Veol.hu
A tapolcai alkotó, Szám Dorottya rajzait is beválogatták a Bajai Festők és Kézművesek „Baráti” Egyesület Érzések című kiállításának anyagába. A tárlat a közelmúltban nyílt meg Baján a Bácskai Művelődési Központban.

Nyirati Klára, Baja polgármestere megnyitójában úgy fogalmazott, hogy a lélek építése éppen olyan fontos, mint a test karbantartása. – Ahhoz pedig kinek-kinek meg kell találnia a maga útját és módszerét. Van, aki a képzőművészetben találja meg az utat, ez azonban sokrétű folyamat, hiszen az alkotás nemcsak a készítője életére gyakorol hatást, hanem a közvetíteni kívánt üzenetével annak a lelkét is karbantartja, aki szemléli – mondta a polgármester. Az alkotók egy csoportja, a tapolcai Szám Dorottya jobbról a negyedik Fotó: Napló

Marczin István művészetszociológus, kurátor elmondta, hogy az aktív csoport immár harmadik, és eddigi legjobb együttes kiállítását láthatják az érdeklődők. – A mai világban egyre több az elvárás, amelynek az ember gyerekkorában még egyáltalán nem akar megfelelni. A művészek felé szintén egyre több elvárás irányul. Alkossanak nóvumokat, legyen a mű megdöbbentő, dekoratív. Az elvárásoknak azonban úgy tudunk megfelelni, ha az ismereteink alapján igyekszünk belőlük a lehető legtöbbet kihozni. Ismereteket pedig csak a kultúránkból szerezhetünk, a vallás, a filozófia, a tudomány és a művészet irányából megközelítve a kérdéseket. A művészet sosem tényeket állít, hanem érzelmeket, eszméket képez le, ezért is nagyon találó a csoportos kiállítás címe: Érzések. Hiszen itt valóban komoly érzésekkel találkozhat a szemlélő – mondta a kurátor.

A megnyitón a csoport vezetője, Vass Zsuzsa vallotta, hogy az alkotó, amint kiadja magából munkáit, szinte pőrén áll a közönsége előtt. Azonban minden évben fontos esemény számukra a közös csoportos kiállítás, amelynek alkalmával megmutathatják, hová jutottak, mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban. Kiderült továbbá, hogy az egyesület legfiatalabb tagja 13, a legidősebb kilencvenkét éves. A kiállításon 33 alkotó 140 munkával, többek között festményekkel, grafikákkal, szobrokkal, ékszerekkel mutatkozik be. A megnyitón Ignéczy Mária szavalatát hallhatták a résztvevők. A kiállítás május 21-ig várja az érdeklődőket.

További cikkek

Navracsics Tibor: Április 12-én arról szavazunk, megtartjuk-e a kormány által elért vívmányokat
Navracsics Tibor: Április 12-én arról szavazunk, megtartjuk-e a kormány által elért vívmányokat
Tapolca tópartján a fórumra érkező közönség figyelmesen hallgatta Navracsics Tibor és Szijjártó Péter előadását a közelgő választások előtt. A politikusok kiemelték, hogy minden választó felelősséggel dönt a jövőbeni lehetőségekről és a közösség fejlődéséről.
Navracsics Tibor: ötszáz millió forintból újul meg a tapolcai zeneiskola
Navracsics Tibor: ötszáz millió forintból újul meg a tapolcai zeneiskola
Ötszáz millió forintból kívül-belül megújul a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola, szebb és korszerűbb körülmények fogadják majd a tanárokat és a diákokat - jelentette be pénteki, tapolcai sajtótájékoztatóján a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Újabb országos elismerés a tapolcai Nagyboldogasszony Iskolának: az intézmény kiemelkedő eredményeivel tűnt ki. A tanulók fejlődését támogató tehetséggondozás hosszú évek tudatos munkáját díjazza.
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Elindult a tavasz egyik leglátványosabb programja, és már az első napokban sokakat vonz a virágba boruló kert. Mutatjuk, miért érdemes már most útnak indulni – és mire számíthatnak a látogatók.
Rig Lajos egykori ellenfele, Navracsics Tibor támogatására buzdítja a szavazókat
Rig Lajos egykori ellenfele, Navracsics Tibor támogatására buzdítja a szavazókat
Meglepő politikai konszenzus alakult ki Veszprém vármegye 3. számú választókerületében: a korábbi ellenfél most a minisztert, a körzet országgyűlési képviselőjét támogatja. Navracsics Tibor munkáját kiemelten fontosnak tartja Rig Lajos.