HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 24.
//
Bertalan névnap

Előadás a torinói lepel titkairól

2024. május 19. 7:32
Veol.hu
A torinói lepel titkairól tartott előadást a napokban Tamási József atya, nyugalmazott plébános, a Katolikus Világ TV programigazgatója a sümegi plébániatemplomban.

Horváth Tibor római katolikus teológus (balra) és Tamási József atya Sümegen, a plébániatemplomban. A téma a torinói lepel volt Forrás: szervezőkA Padányi Alapítvány és Horváth Tibor római katolikus teológus által szervezett rendezvényen Végh László polgármester köszöntötte Tamási Józsefet. A téma a torinói lepel volt, amelynek művészi, Dinnyés László által készített mérethű másolatát a hozzátartozó előadással együtt az atya eddig a világ hatvan országában több mint háromszáz alkalommal mutatta be. Ezúttal Sümegen tárta fel azokat a kutatási eredményeket, amelyek a titokzatos leplet körülveszik. Szólt János evangéliumában leírt szenvedésekről, amelyeket Jézusnak el kellett viselnie és az ekkor keletkezett sebhelyek lenyomatát a lepel megőrizte. A test körvonalainak rajza szintén jól látható. Ez az a lenyomat a 438 centiméter hosszú és 110 centiméter széles vásznon, amelyre nincs más magyarázat, mint a test által kibocsátott hő. Alátámasztani látszik ezt az 1898-ban készített híres fénykép is. A fotográfus a leplet lefényképezte, majd előhívásakor a negatívon pozitív képet látott. Tamási József hangsúlyozta, hogy a lepel körüli átfogó elemzéséhez a radiokarbonos kormeghatározás-vizsgálat is hozzátartozott. Az eljárás során kiderült, hogy a pollenek, amelyek a lepelben találhatóak, olyan növényekből származnak, melyek sehol máshol nem találhatóak meg a világban, csak a Golgota környékén. Ez azt igazolja, hogy a lepel Jeruzsálemből származik.

Horváth Tibor az egyház állásfoglalásáról beszélt. Mint mondta, a megmagyarázhatatlan jelenségek, dolgok, logikus levezetések sem kényszeríthetik ki a hitet az emberben. A keresztény hit nem vak, nem fanatizmus, hanem szabad választáson alapuló állásfoglalást igényel. Úgy fogalmazott, a torinói lepel nem Isten létének, hanem az ember szenvedésének bizonyítéka.

Szijártó János

További cikkek

A népszerű műsorvezető is beleszeretett a csodaszámba menő káptalantóti piacba
A népszerű műsorvezető is beleszeretett a csodaszámba menő káptalantóti piacba
A tehetséges képzőművészek munkái éppúgy lenyűgözték, mint a barátságos emberek és hangot is adott ennek az ismert tévés, aki a Balaton-felvidék egyik különleges helyén, eseményén járt. Orosz Barbara műsorvezető a káptalantóti piacon ezúttal az édesanyjával töltött el egy "szuper napot". Ő maga fogalmazott így videós posztjában.
Harminc éve sikeresek
Harminc éve sikeresek
Edzőtáborban készült az októberben kezdődő versenyszezonra a fennállása 30. évfordulóját ünneplő Dinamik rock and roll klub.
Szentmisével és kenyéráldással ünnepeltek a sümegiek
Szentmisével és kenyéráldással ünnepeltek a sümegiek
Sümeg közössége idén is együtt ünnepelte az államalapítást, a programok között szentmise és kenyéráldás is szerepelt.
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
A föld alatt rejtőző járatok története évszázadok óta izgatja a képzeletet. A legenda szerint a Badacsony mélye titkos összeköttetéseket őriz múlt és jelen között.
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Továbbra is pezseg az élet a magyar tengernél! Ez a hétvége bővelkedik izgalmas programokban a természet és a kultúra kedvelői számára a Balatonnál.