HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. július 3.
//
Kornél névnap

Húsz éve kapott városi rangot Badacsonytomaj

Badacsonytomaj éppen húsz éve kapott városi rangot, idén hatvanéves a Badacsonyi Szüreti Fesztivál, a településen működő sportegyesület pedig százesztendős.

Van mit ünnepelni, főleg, hogy a napokban adták át ünnepélyes külsőségek mellett a város teljeskörűen felújított Fő utcáját, előtte a Tátika és a badacsonyi kikötő parkja is megújult, megszépült. – Minden ünnep jó lehetőség arra, hogy felgyorsult, rohanó világunkban kicsit megálljunk, örüljünk az elért eredményeknek, értékeljük az eltelt időszakot, ünnepeljünk a jelenben és a jövőre vonatkozó célokat fogalmazzunk meg – így vélekedett Krisztin N. László, Badacsonytomaj 22 éve hivatalban lévő polgármestere, akit a múltról, a jelenről és a jövőről kérdeztünk, csakúgy, mint húsz évvel ezelőtt a várossá nyilvánítás idején.Badacsony, Balaton, kikötő, egy újabb nyári szezon kezdetén Fotó: Szijártó János / Napló

– Az egész évünk, de különösen a május utolsó hétvégéje az ünneplés jegyében telik Badacsonytomajon. Örömmel és büszkeséggel a szívünkben készülünk erre a háromnapos rendezvénysorozatra. Szerencsére van, illetve lesz miről beszélgetnünk. Annak idején azért kezdeményeztük a várossá nyilvánítást, hogy minden olyan lehetőséggel, pályázattal élhessünk, amely egy város számára elérhető. Tény, nem volt egyszerű az idáig vezető út, de ma elmondhatjuk, hogy a városi címnek és a településen élők szorgalmának köszönhetően az elmúlt húsz évben jelentős fejlődésen ment keresztül Badacsonytomaj. Az első tíz esztendőben igyekeztünk pótolni a lemaradásainkat, áttekinteni a lehetőségeinket, partnereinket, és törekedtünk a jószomszédi viszony kialakítására a környező településekkel. Hittük, hogy nem versenytársként kell egymásra tekinteni, hanem partnerként, mert ez az egyetlen járható út. A szigligeti vár, a Káptalantótiban lévő Liliomkert piac, az Ábrahámhegyi Sportház, a Tapolcai-tavasbarlang a mi turisztikai kínálatunkat is erősíti, mi pedig a borral, csodás természeti környezetünkkel, hangulatos városképpel, az itt élők vendégszeretetével járulunk hozzá a környék kínálatához – mondta a polgármester.

Krisztin N. László hozzátette, hogy saját életünkben is jellemzően a kerek évfordulókra kapjuk fel a fejünket, pedig egyébként a hétköznapokon és folyamatosan is számtalan okunk adódhat az ünneplésre. Ami Badacsonytomajt illeti, több ezer éves szőlő- és borkultúrával rendelkezik a vidék, és a település is ezeréves múltra tekint vissza.Krisztin N. László polgármester és Navracsics Tibor miniszter a helybeli Rezsuta Istvánnal közösen avatta fel a felújított badacsonytomaji Fő utcát pár hete Fotó: Szijártó János / Napló
– Szakrális értékeink, turisztikai attrakcióink, színvonalasan működő, vonzó intézményeink, megvalósult fejlesztéseink mind büszkévé kell, hogy tegyenek bennünket a jubileumokon túl is. Mára eljutottunk oda, hogy eredményeket ünnepelhetünk, de tisztában kell lenni azzal, hogy ami ezekre okot ad, az nem egyik pillanatról a másikra történt. Ehhez az elődeink hite és kitartó munkája is hozzájárult, illetve szükséges volt. Példaként megemlíteném az idén százéves jubileumát ünneplő helyi sportegyesületet, amely generációk óta képes volt fennmaradni és jelenleg is sikeresen működik, és erre nagyon büszkék vagyunk. Külön öröm számomra, hogy személyes kötődésem is van az egyesülethez, hiszen nagyjából 15 éven keresztül itt, az egyesületben gyerekeknél és felnőtteknél is edzőként tevékenykedtem. Másrészt a helyi iskolában testnevelő tanár voltam, mielőtt polgármester lettem. Meggyőződésem, hogy a gyerekek számára már az óvodában, sőt, mivel az elmúlt időszakban bölcsődét is építettünk, már ott meg kell teremteni a kötődést településük iránt. Badacsonytomajon csak általános iskola működik, így a továbbtanulás miatt 14 éves koruk után sok gyermeket „elveszítünk”. Szerencsére a tapasztalataink azt mutatják, hogy ez csak átmeneti, ugyanis szép számmal visszajönnek, pontosabban fogalmazva hazajönnek, és itt keresik boldogulásukat. Az elmúlt másfél évben nőtt a településen élők száma, amit a visszatelepülő ifjaknak és az ország minden részéből ideköltöző fiatal, többgyermekes családoknak köszönhetünk – hangsúlyozta a polgármester, majd a badacsonyi szüretről szólt.
– A Badacsonyi Szüreti Fesztivál egyedülálló hazánkban. Nem hiszem, hogy létezik még egy olyan település Magyarországon, ahol hatvan éven át intézményesített formában tartottak ekkora volumenű szüreti fesztivált, mint Badacsonyban. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ezeréves múltú településen az itt élő emberek csak hat évtizede ünneplik a szüretet, éves munkájuk gyümölcsét. Badacsonytomaj 1987 óta A szőlő és a bor nemzetközi városa címet is viseli, nem csoda tehát, ha a szüret a zsigereinkben is és külsőségekben is a település egyik legfontosabb ünnepe. Az elmúlt évekhez hasonlóan, ám szem előtt tartva az idei jubileumot, idén is egy nagyszabású programmal készülünk, amelyen a szőlő és a bor, illetve az erre épülő hagyományaink és az ezzel kapcsolatos kultúra kerül a fókuszba. Szeretnénk most is megmutatni a külvilágnak, az idelátogató vendégeknek, hogy milyen Badacsonyban a szüret és mit jelent ez számunkra. Büszkék vagyunk arra, hogy minden évben közel 15 ezer ember érkezik a szüreti fesztiválra, ami számottevő turisztikai hozadékkal is jár. A Badacsonyi borvidéknek a világ legismertebb és legnagyobb presztízzsel bíró borvidékei közé kell tartoznia. Hiszem, hogy céltudatos és kemény munkával előbb-utóbb ezt el fogjuk érni, mivel az adottságaink kiválóak, számtalan elismert borász él a borvidéken, és a szőlővel és borral foglalkozó szakmai szervezetek is ezért dolgoznak. Az éttermek kínálatában természetesen ott kell lennie a badacsonyi bornak, de azt gondolom, hogy legnagyobb mennyiségben ezt itt, helyben érdemes elfogyasztani. Ehhez pedig olyan feltételeket, környezetet és helyi szolgáltatásokat kell teremtenünk, ami felér a boraink színvonalához. Csak így tudunk egyre több látogatót vonzani. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően céljaink jó része megvalósult. Megemlítem a Tátikát, a mellette lévő parkot, Badacsonytomaj főutcáját, a kálváriát, az épületek megújítását és az ezeken kívül megvalósult fejlesztéseket, amelyeket hosszan lehetne még sorolni. Badacsonytomaj mára a hagyományait megőrző, a természeti és az épített környezetét becsülő és védő, és fenntartható módon, okosan fejlődő kisváros. Épp olyan, mint amilyennek húsz évvel ezelőtt álmodtuk – fogalmazott a polgármester.  A tavalyi év végére – több mint 2,3 milliárd forint pályázati támogatással – megszépült, megújult a Tátika sokakban nosztalgiát ébresztő épülete Fotó: Szijártó János / Napló

Szijártó János

További cikkek

Biztosított a kórház jövője Ajkán
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Az ajkai kórház jövője biztosított, fejlesztésekben gondolkodunk, tovább erősítjük az intézmény térségi ellátószerepét, hogy minél korszerűbb körülmények között történjen az ellátás és a dolgozók munkavégzése, jelentette ki a Magyar Imre Kórházban június 27-én, a Semmelweis-napi ünnepség előtt tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője.
Régi-új igazgatót neveztek ki a tapolcai kórház élére
Régi-új igazgatót neveztek ki a tapolcai kórház élére
Dr. Lang Zsuzsanna ismét átvette a Tapolcai Deák Jenő Kórház főigazgatói feladatait. A főorvos asszony korábban már egy évtizeden át, 2012 és 2022 között vezette az intézményt.
Kigyulladt egy büfé a Balaton-parton
Kigyulladt egy büfé a Balaton-parton
A tűzoltók elfojtották a lángokat Badacsonytomajon, a Borozó soron, ahol péntek este kigyulladt egy megközelítőleg ötven négyzetméteres büfé.
Navracsics Tibor elárulta, hogy milyen emberekre van szükség a választásokhoz
Navracsics Tibor elárulta, hogy milyen emberekre van szükség a választásokhoz
Alapvető érdekünk, hogy 2026-ban a választás a választókerületekben dőljön el – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedd este Szombathelyen, a Nyárindító Polgári Piknik elnevezésű rendezvényen. Navracsics Tibor kíváncsi arra, hogy a Tisza Pártnak lesznek-e egyéni jelöltjei, vagy csak listán indul.
Pedagógusnap díszvacsorával
Pedagógusnap díszvacsorával
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő és Dobó Zoltán polgármester köszöntötte a pedagógusokat pénteken a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban.