HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 24.
//
Bertalan névnap

Ismét indulnak a látóutak

2024. június 5. 22:44
Veol.hu
Ismét indulnak a látóutak, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a résztvevők megismerjék a közművelődés kultúraközvetítő, közösségépítő szerepét.

A Nemzeti Művelődési Intézet folytatja a korábban már sikerrel lebonyolított Közösségépítő Kultúránk (KÉK) programsorozatát, és az eddigi megszokott szakmai utak mellett új típusú kínálatot is biztosít. A sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ mint Látópont, egyik állomása a látóútnak.A látóút célja, hogy a résztvevők megismerjék a közművelődés kultúraközvetítő, közösségépítő szerepét. A kép a szakemberek legutóbbi közösségépítő találkozóján készült Fotó: szervezők

Erről Oszkai Réka, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ igazgatója tájékoztatta lapunkat. Mint megtudtuk, Kék látóút program címen szakmai tapasztalatcserét, gyakorlati tudásátadást kínálnak látópontokra, elsősorban közművelődési szakemberek, településvezetők, felsőoktatásban részt vevő hallgatók, civil szervezetek képviselői részére. A látópontok olyan települések, közösségi színterek, közművelődési intézmények, civil szervezetek, ahol bemutatható, megérthető és eltanulható valamely közösségi jó gyakorlat. Ahol tapasztalataikat szívesen megosztják az érdeklődőkkel, inspirálva, motiválva őket. Eddig 101 település, szervezet nyerte el pályázat útján ezt a rangos címet a Kárpát-medencében, közülük 42 szervezet vállalta, hogy részt vesz az idei programban, és látóutakon fogadja az érdeklődőket. Magát a hálózatot a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület hozta létre.
A most induló program megvalósítási ideje 2024. június 1-jétől november 30-ig tart. A látóutak kétnaposak, és lehetőséget adnak alkalmanként két település közösségi munkájának megismerésére, valamint esti beszélgetésre, kapcsolatépítésre.  
A fő cél, hogy a résztvevők megismerjék a közművelődés kultúraközvetítő, közösségépítő szerepét, megtapasztalják a települések közösségmegtartó erejét, helyi értékeit, jó gyakorlatait, melyek mintaként szolgálnak és adaptálhatóak mások számára is.

Szijártó János

További cikkek

A népszerű műsorvezető is beleszeretett a csodaszámba menő káptalantóti piacba
A népszerű műsorvezető is beleszeretett a csodaszámba menő káptalantóti piacba
A tehetséges képzőművészek munkái éppúgy lenyűgözték, mint a barátságos emberek és hangot is adott ennek az ismert tévés, aki a Balaton-felvidék egyik különleges helyén, eseményén járt. Orosz Barbara műsorvezető a káptalantóti piacon ezúttal az édesanyjával töltött el egy "szuper napot". Ő maga fogalmazott így videós posztjában.
Harminc éve sikeresek
Harminc éve sikeresek
Edzőtáborban készült az októberben kezdődő versenyszezonra a fennállása 30. évfordulóját ünneplő Dinamik rock and roll klub.
Szentmisével és kenyéráldással ünnepeltek a sümegiek
Szentmisével és kenyéráldással ünnepeltek a sümegiek
Sümeg közössége idén is együtt ünnepelte az államalapítást, a programok között szentmise és kenyéráldás is szerepelt.
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
A föld alatt rejtőző járatok története évszázadok óta izgatja a képzeletet. A legenda szerint a Badacsony mélye titkos összeköttetéseket őriz múlt és jelen között.
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Továbbra is pezseg az élet a magyar tengernél! Ez a hétvége bővelkedik izgalmas programokban a természet és a kultúra kedvelői számára a Balatonnál.