HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 27.
//
Zita névnap

Sakktábor döntetlennel

2024. július 10. 7:38
Veol.hu
A hagyományos bejárós napközis sakktábort idén is megszervezte Ajkán Czingler Sándor.

Gaál Zsóka szimultánt játszott a táborozókkal Fotó: Györkös JózsefA sakktábor 11 résztvevőjét Kosztolánczy Gyula és Paksa Rudolf FIDE-mester oktatta felváltva a Fekete-iskola falai között.

A nyolc-tizenkét éves résztvevők között a leginkább kezdők is sakkoznak már egy éve, de rajtuk kívül középhaladók és haladók is örömmel játszottak, többen évek óta visszatérőkként. Szinte mindannyian ajkaiak voltak, néhányan már a vármegyei csapatban játszanak. A gyerekek az egy-egy órás foglalkozások során tudásszintjükhöz mérten megismerkedtek az alapokkal, átismételték a lépéseket, megnyitásokat, az oktatók felhívták a figyelmüket például a sáncolásra, megismerkedtek a végjátékkal, és az egyszerűbb és bonyolultabb kombinációkkal, valamint partikat is elemeztek.

A táborban szerepet kapott a mozgás is, mindennap jutott idő focizásra, kosárlabdázásra. A gyerekek nagy örömére Gaál Zsóka ifjúsági világbajnok bemutatóórát tartott, beszélt a pályájáról és szimultánra hívta őket. Popovics Marcell és Kiss Nándor együtt döntetlent ért el Zsókával szemben. A tábor végén oklevelet kaptak a résztvevők.

Tóth B. Zsuzsa

További cikkek

Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új szakmai időszak kezdődik a sebészeti osztály életében, miután április 8-tól új vezető vette át az irányítást. A változást az ajkai kórház sebészeti osztályán hivatalosan is bejelentették.
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
A napokban olyan eszközöket adtak át az ajkai Magyar Imre Kórháznak – jelentős részben kormányzati támogatással –, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Dunántúl egyik legkorszerűbben felszerelt intézménye legyen – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője azon a fórumon, amelyen Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a vendége a Kristály Hotelben április 8-án.
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban találkozhatnak a lakosok szarvasokkal Ajka területén. Ami korábban ritka, szinte különleges látványnak számított, mára mindennapossá vált.
Közös húsvétvárás az óvárosban
Közös húsvétvárás az óvárosban
Az évek során városi rendezvénnyé nőtte ki magát Ajkán az óvárosi húsvétváró délután.
Álmai mindenkinek vannak! – Vetítés a Down-szindróma világnapján
Álmai mindenkinek vannak! – Vetítés a Down-szindróma világnapján
Filmvetítéssel, majd azt követően beszélgetéssel emlékezett meg a fogyatékossággal élőket és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Molnár Gábor Műhely Alapítvány a Down-szindróma világnapjáról az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központban március 20-án.