HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 5.
//
Vilma névnap

Az együttműködés lehetőségei és hatásai

2024. július 10. 6:43
Veol.hu
A nemrégiben alapított Táj-Kapocs Alapítvány kuratóriuma és a Nemzeti Művelődési Intézet vezető munkatársai vettek részt azon a sümegi egyeztető fórumon, ahol a jövőbeni együttműködési lehetőségekről, és azok remélt társadalmi hatásairól esett szó.

A Táj-Kapocs Alapítvány és a Nemzeti Művelődési Intézet vezetői az együttműködési lehetőségekről tárgyaltak  Forrás: Napló  Fotó: alapítványMindkét szervezet jelentős erőket mozgósít a kultúra ápolása és a helyi közösségek összekapcsolása terén. A Táj-Kapocs szempontjából azonban elsősorban ezek térségfejlesztési hatásai lehetnek fontosak. A Nemzeti Művelődési Intézet sikeres Látóút programjai nagyban segíthetik ezt a folyamatot. A Táj-Kapocs alapítói között két népfőiskola is szerepel, a Vasvár Népfőiskola és a Hunyor Népfőiskola, melyek kiemelt szerepet vállalnak az együttműködésben. Emellett támaszkodhatnak a szintén alapító Famulus Egyesület és a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért nevű taliándörögdi szervezet szakértő munkájára is.

Tóth B. Zsuzsa

További cikkek

„Visszajött a politika Magyarországra. Hála a jó égnek!” – Navracsics Tibor a Mandinernek
„Visszajött a politika Magyarországra. Hála a jó égnek!” – Navracsics Tibor a Mandinernek
Bízom abban, hogy az Európai Bizottság jövőre tudomásul veszi: ezzel a kormányzattal kell kompromisszumokat kötnie – mondja Navracsics Tibor. Hogyan lehet boldogabb állam Magyarország? Mi a feladat a választásig? EU vagy USA? Interjú a közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel.
Sümegi ipari parkban több mint 200 milliós fejlesztést adtak át
Sümegi ipari parkban több mint 200 milliós fejlesztést adtak át
Sümegen újabb jelentős fejlesztést zártak le, amely a város gazdasági életét erősíti. A beruházás eredményei az ipari park működését és vonzerejét is tovább növelik.
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
Magyar Posta: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj
Magyar Posta: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj
Jó hír: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj - írta a Magyar Posta Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a baloldal leépítette, mi megerősítjük; új modern haderő született Magyarországon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a baloldal leépítette, mi megerősítjük; új modern haderő született Magyarországon
A baloldal leépítette, a jobboldal pedig újjáépítette és megerősítette a Magyar Honvédséget - mondta a honvédelmi miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén tartott meghallgatásán a tárca által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint.