HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. október 24.
//
Salamon névnap

Civil piknik a palotakertben

2024. augusztus 25. 22:32
Veol.hu
Huszonnégy sümegi civil szervezet munkáját, céljait és közösségét ismerhették meg az érdeklődők szombaton. A közösségi kapcsolatok erősítését célzó első Civil piknik színes műsorkínálattal várt mindenkit a palotakertben.

Az első alkalommal megtartott Civil piknik előkészületei már napok óta zajlottak, a szervező Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, a Sümeg VSE, a Sümegi Tűzoltók és Sümeg Város Fúvószenekara közös közleményben hívták fel a lakosság figyelmét a maga nemében különleges eseményre, ami nem csak szórakoztat, hanem összekovácsolja a városi közösséget. A szervezők nevében Oszkai Réka, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket a palotakertben, majd a Civil piknik támogatójaként a sümegi önkormányzat nevében Végh László polgármester szólalt meg Fotó: Szijártó János / Napló

A szervezők nevében Oszkai Réka, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket a palotakertben, majd a rendezvényt támogató sümegi önkormányzat nevében Végh László polgármester szólalt meg. Úgy fogalmazott, nagyon jó érzés azt látni egyetlen helyszínen, egy időben azt, hogy milyen sok-sok tevékeny civil szervezet működik Sümegen a közösség szolgálatában.A Civil piknik a résztvevő helyi szervezetek bemutatkozásával kezdődött, majd a gyerekekre fókuszálva habpartival folytatódott Fotó: Szijártó János / Napló

A program a részt vevő civil szervezetek bemutatkozásával kezdődött, majd a gyerekekre fókuszálva habpartival, arcfestéssel, interaktív játékokkal és izgalmas bemutatókkal folytatódott. Volt még torna, tűzoltó-bemutató, színházi előadás, táncház, kutyás polgárőrök bemutatója, örömtánc, koncert, hastánc, éjszakai kertmozi és "summer night party". Az érdeklődők válogathattak a lehetőségek közül, aki akart, néptáncos ruhába vagy színházi jelmezbe bújt, részt vehetett szűrőprogramon, sportolhatott, videókat nézhetett, táncolhatott. A rendezvény jó alkalmat adott a polgárőrök, a rendőrök, a tűzoltók és a mentősök munkájának közelebbi megismerésére és természetesen finom ételekben, italokban sem szenvedtek hiányt a palotakert vendégei.

Szijártó János

További cikkek

Ukrajnai háború - Donald Trump szerint később tartják meg a tervezett találkozót Vlagyimir Putyinnal, a jövő heti időpontot törölték
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint később tartják meg a tervezett találkozót Vlagyimir Putyinnal, a jövő heti időpontot törölték
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Október 23. - Navracsics Tibor: a nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél
Október 23. - Navracsics Tibor: a nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél
A nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél, amellyel mind a mai napig adósok vagyunk 1956 nemzedékének - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Sümegen tartott ünnepi beszédében csütörtökön.
Budapesti békecsúcs - Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően
Budapesti békecsúcs - Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
A Bakony összekapcsolja a különböző karakterű tájegységeket!
A Bakony összekapcsolja a különböző karakterű tájegységeket!
Szombaton indult útjára az Aktív turizmus fejlesztése a Bakony-térségben című projekt. A térség polgármestereit és turisztikai szakembereit felvonultató eseménynek az ajkai Kriptongyár adott otthont.
Navracsics Tibor Tapolcán egyeztetett a helyi vállalkozókkal
Navracsics Tibor Tapolcán egyeztetett a helyi vállalkozókkal
Navracsics Tibor üzleti reggelin vett részt a helyi vállalkozókkal. Tapolca gazdasági szereplői a térség fejlődési lehetőségeiről és kihívásairól beszélgettek.