HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. április 18.
//
Andrea névnap

Novák Katalin lesz Magyarország következő köztársasági elnöke

188 érvényes szavazat mellett 137 a Fidesz–KDNP által javasolt jelöltre érkező voks mellett köztársasági elnökké választotta Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön.

A szavazatszámláló bizottság befejezte munkáját, a szavazás érvényességét befolyásoló esemény nem történt. Érvénytelen szavazat öt darab volt, az érvényes szavazatok száma 188. Az érvényes szavazatok alapján Novák Katalinra 137 képviselő, Róna Péterre 51 képviselő szavazott.

Novák Katalin 1977. szeptember 6-án született Szegeden, Dr. Novák Zoltán és Dr. Mohácsy Katalin orvosok második gyermekeként. Gyermekkorának nyarait Ágasegyházán és Kiskundorozsmán töltötte. Veres Istvánnal húsz éve kötött házassága alatt három gyermeknek adott életet: Ádámnak, Tamásnak és Katának.

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, valamint a Szegedi Tudományegyetemen végezte, ösztöndíjjal Párizsban is tanult. Közgazdász. Élt az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban.

Pályáját a Martonyi János által vezetett Külügyminisztériumban kezdte 2001-ben. A gyermekekkel otthon töltött hat évet követően 2010 és 2012 között a külügyminiszter tanácsadója, 2012 és 2014 között Balog Zoltán miniszter kabinetfőnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumában. 2014-től 2020-ig család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. 2017 és 2021 között a Fidesz külügyekért is felelős alelnöke, 2018-tól országgyűlési képviselő. 2020-tól 2021-ig családokért felelős miniszter.

Forrás: mandiner.huForrás: mandiner.hu

Alakítója a magyar családpolitikának

Számos családtámogatási lehetőség ösztönzője, kezdeményezője a Budapesti Demográfiai Csúcsnak és megálmodója a Stipendium Peregrinum ösztöndíjnak. Több családpolitikai írás mellett szerkesztője az „…Ami a miénk” ötven írás a családról című kötetnek.

A Francia Becsületrend lovagkeresztjének és a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjének birtokosa, emellett számos magyar és külföldi szakmai és civil elismerésben részesült. Felsőfokon beszél angolul, franciául és németül, középszinten spanyolul. Hosszútávfutó. Keresztény hitét református közösségben gyakorolja.

hirhid.hu

További cikkek

Március 15. mítoszai és a valóság
Március 15. mítoszai és a valóság
Petőfi biztosan elszavalta a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén? A forradalom tényleg vér nélkül ment végbe? Történelmi tévhitek: mi nem történt március 15-én?
A Salföldi Major is zárva tart
A Salföldi Major is zárva tart
A Salföldi Major nyitása eddig is kétséges volt, de most már hivatalos: március 15-én még nem nyitnak ki.
Navracsics: Óriási változás jöhet az ingatlan adásvételeknél, a Balaton és a főváros környéke is érintett
Navracsics: Óriási változás jöhet az ingatlan adásvételeknél, a Balaton és a főváros környéke is érintett
A közösségi értékvédelmi konzultáció során öt olyan lehetőség körvonalazódik, amely megoldást jelenthet a települések védelme érdekében - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Navracsics Tibor: az új törvény védi majd a balatoniak életminőségét
Navracsics Tibor: az új törvény védi majd a balatoniak életminőségét
Orbán Viktor évértékelő beszédében a vidék helyzetére is kitért, önvédelmi jogot adna a kistelepüléseknek. Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert kérte fel az önvédelemhez való jogról szóló törvény kidolgozására, aki szerkesztőségünknek elmondta véleményét a készülő jogszabályról.
Dícséret Kékkútnak
Dícséret Kékkútnak
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a hétvégén a gyulakeszi Télűző Borforraló rendezvényen vett részt, majd a kékkúti farsangi találkozóra látogatott el.