HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. október 24.
//
Salamon névnap

Állami kitüntetést kapott a zeneiskola volt igazgatója

A Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át augusztus huszadika alkalmából Péni Béla Budapesten. A Járdányi Pál Zeneiskola idén nyugdíjba vonult igazgatójának, egyben a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar leköszönő karnagyának Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője adta át az állami kitüntetést.

Péni Béla 1980-ban kezdett tanítani a zeneiskolában, amelynek akkoriban a tapolcai gimnázium biztosított helyet. Borsányi Gábor igazgató örömmel fogadta a fiatal tanárt és támogatta három évvel később a fúvószenekar alapításának szándékát is. Így jött létre Péni Béla vezetésével 1983-ban a zeneiskola fúvószenekara, amely a kezdeti nehézségeket leküzdve, sok munkával kiváló eredményeket ért el. 2013-ban nívódíjat kapott a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetségtől. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztertől vette át augusztus huszadika alkalmából Péni Béla, a zeneiskola volt igazgatója Forrás: Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola

Ezzel együtt Péni Béla munkásságát szakmai díjjal is elismerték, a Járdányi Pál Zeneiskola igazgatója, egyben a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar karnagya, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége által adományozott Magyar Művészetoktatásért kitüntetést vehette át 2022-ben. Ezúttal a Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerték el augusztus huszadikán Budapesten. A Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola igazgatói megbízatásától és a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar karnagyaként is visszavonuló Péni Béla nem szakít végleg a zenével, óraadóként a kürtösök oktatását folytatja a most kezdődő tanévben.

Több évtizedes munka elismerése a Magyar Ezüst Érdemkereszt
Forrás: Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola

Szijártó János

További cikkek

Ukrajnai háború - Donald Trump szerint később tartják meg a tervezett találkozót Vlagyimir Putyinnal, a jövő heti időpontot törölték
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint később tartják meg a tervezett találkozót Vlagyimir Putyinnal, a jövő heti időpontot törölték
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Október 23. - Navracsics Tibor: a nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél
Október 23. - Navracsics Tibor: a nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél
A nemzeti közmegegyezésen alapuló Magyarország megteremtése a cél, amellyel mind a mai napig adósok vagyunk 1956 nemzedékének - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Sümegen tartott ünnepi beszédében csütörtökön.
Budapesti békecsúcs - Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően
Budapesti békecsúcs - Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
A Bakony összekapcsolja a különböző karakterű tájegységeket!
A Bakony összekapcsolja a különböző karakterű tájegységeket!
Szombaton indult útjára az Aktív turizmus fejlesztése a Bakony-térségben című projekt. A térség polgármestereit és turisztikai szakembereit felvonultató eseménynek az ajkai Kriptongyár adott otthont.
Komoly változások Ajka sportéletében
Komoly változások Ajka sportéletében
Jelentős személyi változásokat jelentett be Ajka Város Önkormányzata a helyi sportélet irányításában. A képviselő-testület október 16-án tartott ülésén több fontos döntést hozott, amelyek célja a városi sportélet stabilizálása és a pénzügyi keretek megerősítése.