HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. május 23.
//
Dezső névnap

Új épületben kezdődött a tanév

2024. szeptember 4. 7:21
Veol.hu
Az egykori óvoda épületéből kialakított tantermekben kezdték meg a 2024-2025-ös tanévet az ajkai Csodavár Általános Iskola alsó tagozatos diákjai szeptember 2-án.

A régi épületben a felső tagozat működik. Az idén már 125 alsósnak és 57 felsősnek csengettek be. Az iskola két telephelyen működik, a belvárosban két egymással szemközti épületben, valamint az elmúlt tanévben már Padragkút városrészben is,  jelenleg egy első és egy második osztállyal. A megnövekedett feladat miatt új pedagógusokkal és oktatást segítőkkel bővült a tantestület létszáma. A kisdiákok tánccal köszöntötték társaikat Fotó: Gyarmati László

A tanévnyitó ünnepségen Németh Sándor igazgató elmondta, hogy elkészült az ebédlő, így a közeli étterem helyett ezentúl ott fogyaszthatják el az ebédet. Kialakítanak egy tornaszobát és egy számítógépes termet is.

Az igazgató köszönetet mondott mindenkinek, aki a tanévkezdés előtti utolsó héten részt vett a költözésben, a takarításban. Megköszönte  a szülőknek, hogy rájuk bízták gyermekeiket. Kijelentette, csak úgy lehetnek sikeresek, ha az iskola, a diák és a család együttműködik. Az ünnepséget a diákok tánccal tették vidámabbá.

Tisler Anna

További cikkek

Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új szakmai időszak kezdődik a sebészeti osztály életében, miután április 8-tól új vezető vette át az irányítást. A változást az ajkai kórház sebészeti osztályán hivatalosan is bejelentették.
Navracsics Tibor: ötszáz millió forintból újul meg a tapolcai zeneiskola
Navracsics Tibor: ötszáz millió forintból újul meg a tapolcai zeneiskola
Ötszáz millió forintból kívül-belül megújul a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola, szebb és korszerűbb körülmények fogadják majd a tanárokat és a diákokat - jelentette be pénteki, tapolcai sajtótájékoztatóján a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
A napokban olyan eszközöket adtak át az ajkai Magyar Imre Kórháznak – jelentős részben kormányzati támogatással –, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Dunántúl egyik legkorszerűbben felszerelt intézménye legyen – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője azon a fórumon, amelyen Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a vendége a Kristály Hotelben április 8-án.
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Újabb országos elismerés a tapolcai Nagyboldogasszony Iskolának: az intézmény kiemelkedő eredményeivel tűnt ki. A tanulók fejlődését támogató tehetséggondozás hosszú évek tudatos munkáját díjazza.
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban találkozhatnak a lakosok szarvasokkal Ajka területén. Ami korábban ritka, szinte különleges látványnak számított, mára mindennapossá vált.