HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. május 23.
//
Dezső névnap

Gaál Zsóka vezeti a magyar női válogatottat

2024. szeptember 12. 6:49
Veol.hu
Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ajkai Gaál Zsóka szerepel az első táblán a budapesti sakkolimpián induló női A csapatban.

Az ajkai sakkozó felkészüléséről múlt hétvégén beszámoltunk, ezen a héten pedig már minden magáról a nagy versenyről szól.A budapesti sakkolimpián szereplő magyar csapatok tagjai, balról az első sorban a harmadik Gaál Zsóka Fotó: MTI

A budapesti sakkolimpián a világ legjobb játékosai küzdenek meg nemzeti színekben. A partik szerdán 15 órakor kezdődnek a BOK Csarnokban. Egyébként minden nap délután három órakor indul a program. Kivéve a szeptember 22-i utolsó fordulót, amely délelőtt 11 órakor rajtol. Az egyetlen szünnap szeptember 17-én lesz.

Kiderült, hogy az első számú női válogatottban Gaál Zsóka szerepel majd az első táblán, ez komoly bizonyítási lehetőség a mindössze 17 éves ajkai kiválóságnak, aki második sakkolimpiáján vesz részt. Zsóka mögött Hoang Thanh Trang szerepel a második táblán, Terbe Julianna a harmadikon, Papp Petra a negyediken, a tartalék Lázárné Vajda Szidónia lesz. Fodor Tamás szövetségi kapitány az első tízbe várja a csapatot.

A férfiak A csapatában Rapport Richárd lesz az első táblás, Lékó Péter a második. Mind a ketten visszatérők, Rapport korábban román színekben is szerepelt, Lékó pedig edzőként tevékenykedett. A harmadik tábla az orosz születésű Szanan Szjugirové (aki Ajkán sakkozik), mellettük Berkes Ferenc és Gledura Benjamin kapott helyet a csapatban. 

Horváth Gábor

További cikkek

Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új vezető a sebészeti osztály élén Ajkán
Új szakmai időszak kezdődik a sebészeti osztály életében, miután április 8-tól új vezető vette át az irányítást. A változást az ajkai kórház sebészeti osztályán hivatalosan is bejelentették.
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
A napokban olyan eszközöket adtak át az ajkai Magyar Imre Kórháznak – jelentős részben kormányzati támogatással –, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Dunántúl egyik legkorszerűbben felszerelt intézménye legyen – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője azon a fórumon, amelyen Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a vendége a Kristály Hotelben április 8-án.
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Újabb országos elismerés a tapolcai Nagyboldogasszony Iskolának: az intézmény kiemelkedő eredményeivel tűnt ki. A tanulók fejlődését támogató tehetséggondozás hosszú évek tudatos munkáját díjazza.
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Elindult a tavasz egyik leglátványosabb programja, és már az első napokban sokakat vonz a virágba boruló kert. Mutatjuk, miért érdemes már most útnak indulni – és mire számíthatnak a látogatók.
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Egyre több szarvas tűnik fel Ajkán – nagyobb a veszély, mint sokan gondolják
Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban találkozhatnak a lakosok szarvasokkal Ajka területén. Ami korábban ritka, szinte különleges látványnak számított, mára mindennapossá vált.