HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 24.
//
Ádám, Éva névnap

Sümeg vizsgálja a Püspöki Palota átvételének lehetőségét

2024. szeptember 14. 7:22
Veol.hu
Állami tulajdonú kastélyok, kúriák és udvarházak ingyenes tulajdonba adását teszi lehetővé a napokban életbe lépett új kastélytörvény. Az érintett ingatlanok egyikre a sümegi Püspöki Palota, így a barokk kisváros önkormányzata is megvizsgálja az átvétel lehetőségét.

A részletekről Végh László polgármester tájékoztatta lapunkat. Mint mondta, a Püspöki Palota kifejezetten fontos része a városnak. Egyrészt az idegenforgalom, a turizmus, a kultúra területén, másrészt évszázados része a történelmünknek. A most életbe lépett új kastélytörvény érinti a sümegi Püspöki Palotát, így a város önkormányzata kikérte a tulajdonba vételéhez szükséges pályázati anyagot Fotó: Szijártó János

Padányi Bíró Márton szellemisége a mai napig áthatja a termeit, amelynek megóvása érdekében a város sok anyagi áldozatot hozott eddig is. Maga az épület több más mellett volt már iskola, kollégium. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram által több mint kétmilliárd forintból újult meg a sümegi Püspöki Palota 2021-ben. Megtörtént a palota külső környezetének megszépítése, a kétszintes épület belső részében pedig átalakítási és restaurálási munkálatok zajlottak. Megújult a fűtés és az elektromos rendszer, a közösségforgalmi vizesblokk, az irodai részleg, sőt, kávézót és ajándékboltot is kialakítottak. A püspöki lakrészben korszerű interaktív kiállítást installáltak, amelynek fő témája Padányi Bíró Márton püspök élete, de a barokk freskófestészet és Franz Anton Maulbertsch bécsi festő munkássága is megismerhető.Fotó: Szíjártó János

– A Püspöki Palota állandó kiállítása az év kiállítása lett. Voltak itt koncertek, író-olvasó találkozók, gyerekprogramok, konferenciák, családi események, esküvők. Azt szeretnénk, ha a jövőben is az eddigi gyakorlatnak megfelelően, minden lakossági és látogatói igényt kielégítő módon működne a Püspöki Palota, s ennek érdekében együtt tudnánk gondolkodni a kultúra és a városfejlesztés területén. Mivel a kastélytörvény érinti a Püspöki Palotát, ezért önkormányzatunk kikérte a pályázati anyagot az illetékes minisztériumtól. A kiírást, a kapott dokumentumban lévő feltételeket megvizsgáljuk, szakértőkkel egyeztetjük, s ennek függvényében döntünk a továbbiakról – mondta Végh László polgármester lapunknak.A Püspöki Palota adott helyet a Balaton-felvidéki Borvidék Hegyközség borversenyének Fotó: Szijártó János

A kastélytörvény célja a kulturális örökség fenntartható fejlesztése és megőrzése, valamint a közösségi hozzáférés biztosítása. A törvény szigorú feltételeket határoz meg a leendő tulajdonos számára, ezek szerint a kastélyparkoknak éves szinten legalább 300 napig ingyenesen látogathatónak kell lenniük, és a közgyűjteményeket is be kell mutatni. Az új tulajdonosai tíz éven belül kötelesek teljes körű felújítást végezni, valamint harmincéves fenntartási és üzemeltetési tervet kidolgozni. Az már az előzetes tájékoztatásokból is kiderült, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium szigorúan ellenőrzi majd, hogy a nyertes pályázók betartják-e a törvényben foglalt előírásokat. Amennyiben ezeket nem teljesítik, a kastélyok tulajdonjoga automatikusan visszaszáll az államra. A sümegi Püspöki Palota mellett jelenleg a bajnai Sándor-Metternich-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a tatai Esterházy-kastély, a dégi Festetics-kastély, valamint a majki kamalduli remeteség és a hozzá kapcsolódó Esterházy-kastély átvételére lehet pályázni.

Szijártó János

További cikkek

Gulyás Gergely: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása
Gulyás Gergely: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása
Januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
Fejlesztések, együttműködések, tanulságok – Év végi mérleg Navracsics Tibortól
Fejlesztések, együttműködések, tanulságok – Év végi mérleg Navracsics Tibortól
Mozgalmas, sokrétű év áll Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, közigazgatási és területfejlesztési miniszter mögött. Év végi beszélgetésünkben szó esett a Versenyképes Járások Programról, az önkormányzati együttműködésről és a térségi kihívásokról.
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást. Az Építési és Közlekedési Minisztériumban (ÉKM) sajtóbeszámolók szerint fogadták a 12 pontos követelést megfogalmazó szervezők képviselőit, akik a megbeszélés alapján sikeresnek értékelték a megmozdulást.
Orbán Viktor: a magyar sztrádahálózat, lakosságarányosan számolva, mára eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét
Orbán Viktor: a magyar sztrádahálózat, lakosságarányosan számolva, mára eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét
Az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét - mondta a miniszterelnök hétfőn, az M4 autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadóünnepségén. Orbán Viktor azt is mondta, a pénznek jobb helye van az Alföldön, egy korszerű út formájában, mint "a ripityára lőtt Donbaszban" valami ukrán oligarcha mellékzsebében.
Jónak lenni jó! - Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában
Jónak lenni jó! - Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában
Több mint 434 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják.