HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 4.
//
Barbara, Borbála névnap

Érzékenyítő program társadalmi összefogással

2024. szeptember 22. 5:53
Veol.hu
Különbözőek a képességeink, lehetőségeink, egyben azonban egyformák vagyunk: mindenki hasznos tagja a közösségnek, amelyben él. Ez volt a fő üzenete az ajkai Esélyegyenlőségi napnak, melyen ezúttal is együtt szórakozott és szerzett új élményeket fiatal és idős, ép és fogyatékossággal élő.

Idén is nagy volt az érdeklődés az Esélyegyenlőségi nap programjai iránt Fotó: Gyarmati LászlóA színpadi produkciók láttán mindenki meggyőződhetett arról, hogy az értelmi sérültek is képesek művészeti tevékenységre. A sportszereknél pedig megtapasztalhatták, hogy mozgássérültként is lehet sportolni. Az Agora, a város központi helyén lévő hatalmas tér ismét megtelt érdeklődőkkel. A napsütéses időben mindenki jól érezte magát, program is volt bőven. 

Köszöntőjében Dorner László alpolgármester kijelentette, jó volna, ha a mindennapokban is ilyen befogadó lenne a társadalom. Az Esélyegyenlőségi nap hosszú évek óta beépült a városban tartott érzékenyítő rendezvények közé. A sérülteket és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Molnár Gábor Műhely Alapítványról, a program szervezőjéről szólva elmondta, hogy a munkatársak folyamatosan képezik magukat, olyan tudást és módszereket sajátítanak el, amiket az egész országban bemutatnak.

Vollár Attila, az eseményt támogató Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatója kijelentette, a társadalom állapotát tükrözi, hogyan foglalkozik az esélyegyenlőséggel. Jó példa erre Ajka, ahol közösségi összefogással minden évben megszervezik ezt az érzékenyítő programot.

- Mindig győzni akarunk, jobbnak lenni, de mi is az a jobb? Nagyobb ház, több hatalom? Ma felejtsük el mindezt, élvezzük az együttlétet, szerezzünk új élményeket, tapasztalatot - fogalmazott köszöntőjében Lovas Irén, a Molnár Gábor Műhely Alapítvány intézményvezetője. 

A nap folyamán volt lehetőség a mesesarokban mesét hallgatni, kipróbálni szaglásunkat, hallásunkat, látásunkat, különféle sportágakat, a gokartozást. Bemutatkozott az ajkai Szent-Györgyi és a devecseri középiskola, ahol segítő szakmákat is tanulhatnak a diákok. Mindemellett a Molnár Gábor Műhely Alapítvány bemutatta a fiataljaik által készített termékeket. 

Tisler Anna

További cikkek

Magyar Posta: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj
Magyar Posta: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj
Jó hír: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj - írta a Magyar Posta Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a baloldal leépítette, mi megerősítjük; új modern haderő született Magyarországon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a baloldal leépítette, mi megerősítjük; új modern haderő született Magyarországon
A baloldal leépítette, a jobboldal pedig újjáépítette és megerősítette a Magyar Honvédséget - mondta a honvédelmi miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén tartott meghallgatásán a tárca által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint.
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal abban, hogy legyenek olyan nagy fejlesztések, amelyek mindenki számára kézzelfogható előnnyel járnak - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, egy a főváros helyzetével kapcsolatos konferencián.
A 2022-es jelöltek közül csak az akkori győztes Navracsics Tibor indul újra a jövő évi választásokon
A 2022-es jelöltek közül csak az akkori győztes Navracsics Tibor indul újra a jövő évi választásokon
A Fidesz-KDNP, a Tisza, a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk már biztosan indít jelöltet 2026-ban a Veszprém 3-as számú tapolcai választókerületben, az viszont még nem dőlt el, hogy az MSZP és a Jobbik benevez-e valakit a versenybe.