HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 5.
//
Vilma névnap

A szűrővizsgálat fontosságára hívták fel a figyelmet

Ötödik alkalommal szervezte meg Ajkán az Egészségügyi Nyugdíjas Klub tagjainak segítségével Szalai Katalin a Séta az életért elnevezésű programot, amellyel a mellrák megelőzésének fontosságára hívták fel a figyelmet. A szombati sétán több mint százan vettek részt.

– Mindenki figyeljen oda az egészségére, és vigyázzunk egymáséra is – fogalmazta meg köszöntőjében Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. – Ahogy múlnak az évek, úgy nőnek az egészségügyi kockázatok is. Mindannyian reménykedünk abban, hogy családunkban, ismerőseink, munkatársaink között nincs érintett és nem is lesz, a valóság sok esetben megcáfolja ezt a reményt. Bízom benne, hogy ez a séta is hozzájárul, hogy az Ajkán élők egészségesebbé válnak. A város legyen büszke arra, hogy ilyen erős közösséget alkot, és ezen a hűvös délelőttön is ilyen sokan részt vesznek, emlékeznek azokról, akik már nem lehetnek közöttünk, és felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára azért, hogy tegyenek a tragédia megelőzéséért – fogalmazott a miniszter.

Királyné Gősi Erika, a Magyar Imre Kórház főigazgatója ünnepi beszédében kijelentette, megtiszteltetés, hogy a séta hagyományosan a kórház főépületétől indul. – A program célja az  összefogás, a prevenció, a segítségnyújtás, a támogatás, és a figyelem felhívása a szűrésen való részvételre. Ajkán a megelőzés tárgyi és személyi feltételei adottak, van mammográfiás és ultrahang készülék, képzett egészségügyi dolgozók. A szűrés fontosságát jelzi, hogy míg az esetszám emelkedik, a halálozási arány nem. Ha időben, a panaszt még nem okozó betegséget felismerik, nagy eséllyel meggyógyul meg a beteg. A séta célja, hogy felhívjuk a figyelmet a megelőzésre, és arra biztassunk mindenkit, vegyen részt a szűrőprogramokon, ne csak az emlő-, hanem a vastagbél- és méhnyakrákszűrésen is – mondta el a főigazgató. 

A résztvevők az Agorára sétáltak, ahol folytatódott a program. Schwartz Béla polgármester, aki az eddigi összes sétán részt vett, köszöntötte a résztvevőket. A polgármester megfogalmazta, hogy a rendezvénynek zarándokút jellege van, induláskor szomorúak, közben megjön a kedvük, reményekkel telik meg a szívük, arra gondolnak, hogy jobb lesz az egészségük. Ez így van rendben. – Nekünk is hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk. A nők egészségtudata jobb, mint a férfiaké – húzta alá. 

Az életmód is fontos, jóval többet kellene mozogni, gyalogolni, kerékpározni, hívta fel a figyelmet. Hozzátette, a városi közlekedést felmérték, a gyalogosközlekedés aránya 22 százalék. – Ha ezt 30-40 százalékra tudnánk emelni, már egészségesebben élhetnénk. A szűrővizsgálatokon való részvételt is ösztönzi a város. Egykor aki öt vizsgálaton részt vett, a kommunális adóból 5 ezer forint kedvezményt kapott. Ezt ma már nem tudják megtenni, de más kedvezmény juttatásán gondolkodunk – jegyezte meg Schwartz Béla.

Pékné Nyírő Anita szenior örömtáncosai műsort adtak elő rózsaszín léggömbökkel a kezükben, majd a felengedés előtt Dornerné Kiss Edit szólt a megjelentekhez. Kérte a résztvevőket, hogy a léggömbök felengedése előtt csendesedjenek el, majd vessenek egy pillantást az égre. A léggömböket Jakubovits Edit hangtállal adott jelére engedték a magasba. A program előadásokkal folytatódott.

Tisler Anna

További cikkek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
Magyar Posta: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj
Magyar Posta: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj
Jó hír: idén is korábban jön a decemberi nyugdíj - írta a Magyar Posta Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a baloldal leépítette, mi megerősítjük; új modern haderő született Magyarországon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a baloldal leépítette, mi megerősítjük; új modern haderő született Magyarországon
A baloldal leépítette, a jobboldal pedig újjáépítette és megerősítette a Magyar Honvédséget - mondta a honvédelmi miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén tartott meghallgatásán a tárca által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint.
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal abban, hogy legyenek olyan nagy fejlesztések, amelyek mindenki számára kézzelfogható előnnyel járnak - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, egy a főváros helyzetével kapcsolatos konferencián.