HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. július 13.
//
Jenő névnap

Ajkára látogatott a Ring sorozat

2024. október 8. 7:29
Veol.hu
Csaknem 400 nevezés érkezett az országos Ring sorozat 10. állomása valamelyik távjának a teljesítésére. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség megbízásából a Bakony200 Sportegyesület által szervezett kerékpáros teljesítménytúra Ajkára érkezett, ahol első alkalommal adott otthont, de az érdeklődés így is felülmúlta a szervezők várakozását.

Reggelre elállt az eső is, így kellemes őszi időben tekerhettek a résztvevők. A nevezők három táv közül választhattak, a hosszú táv 84 kilométer volt 1100 méter szintemelkedéssel, a rövid táv 48 kilométer, 750 méter szintemelkedéssel, a családi táv 18 kilométer. Minden távnál frissítő pontok várták a túrázókat.Ajkára látogatott a Ring sorozat Fotó: Gyarmati László

A szervezésben és lebonyolításban 25-30 fő dolgozott. Mint Tóth András szervezőktől megtudtuk, azért esett Ajkára a választás, mert a város örömmel fogadta őket, a környékbeli természeti környezet is szép, ezért az ország távolabbi részein élőknek is vonzó kerékpárral felkeresni azt. Az érdeklődés felülmúlta a szervezők várakozását Fotó: Gyarmati László

A szervezők elsősorban nem profi kerékpárosok nevezését várták, hanem azokét, akik még nem vettek részt kerékpáros rendezvényen indulóként, vagy nem rendelkeznek nagy kerékpáros rutinnal. Az útvonalat is úgy jelölték ki, hogy az utcai kerékpárral teljesíthető legyen. Tóth András hozzátette, hogy egyre népszerűbb a kerékpározás szabadidős tevékenységként is.

Tisler Anna

 

További cikkek

Meglőtte az udvarukba tévedő kutyát az ajkai férfi
Meglőtte az udvarukba tévedő kutyát az ajkai férfi
Légfegyverrel lőtte meg az udvarukba tévedt kutyát az a 22 éves ajkai férfi, aki ellen állatkínzás vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség.
Díszoklevél a több évtizedes értékmentő munkáért
Díszoklevél a több évtizedes értékmentő munkáért
Német Nemzetiségért díszoklevéllel ismerte el Ajka város önkormányzata Makkai Mihályné hosszú időn át végzett értékmegőrző munkásságát. A díjazott Pék Attila önkormányzati képviselőtől vette át azt július 4-én, a német nemzetiségi hétvége nyitó rendezvényén.
Vidám élet a babaklubban
Vidám élet a babaklubban
Az első foglalkozásokon még édesanyjuk ölében ülve ismerkednek a közösséggel a kisgyermekek, majd egyre bátrabban mozognak a csoportban.
Ajkai a legjobb irányító: sikerek a tűzoltószakmai versenyen
Ajkai a legjobb irányító: sikerek a tűzoltószakmai versenyen
A napokban zajlott az országos tűzoltószakmai verseny Győrben, ahol a vármegyénket képviselő ajkai csapat tagjai egyéniben és csapatban is szép sikereket értek el.
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Az ajkai kórház jövője biztosított, fejlesztésekben gondolkodunk, tovább erősítjük az intézmény térségi ellátószerepét, hogy minél korszerűbb körülmények között történjen az ellátás és a dolgozók munkavégzése, jelentette ki a Magyar Imre Kórházban június 27-én, a Semmelweis-napi ünnepség előtt tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője.