HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. június 13.
//
Antal, Anett névnap

KTK: az operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait

2025. október 24. 21:31
MTI
Az október 23-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken az MTI-vel.

Mint írták, október 22-én a Műegyetem épületében tartott megemlékezésen 250-en, az '56-os hősök műegyetemi emlékművénél tartott koszorúzáson, a fáklyás felvonuláson, illetve a Bem téri ünnepségen 3000-en voltak. Október 23-án a reggeli zászlófelvonáson 250-en, a Müpában este tartott díszünnepségen pedig több, mint 1200-an vettek részt.

Jelezték, hogy a Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között közel 2700-an tekintették meg a Kupolacsarnokot, a Díszlépcsőházat és a Szent Koronát. Cellainformációk alapján az ünnepi beszédek időpontjában az október 23-i Kossuth téri megemlékezésen több mint 80 ezren, a Hősök terén tartott rendezvényen pedig 45 ezren vettek részt.

A Budapesten és az országszerte 357 helyszínen tartott megemlékezések mindenhol rendben zajlottak - közölte a nemzeti rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs.

További cikkek

Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter
Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter
Közlekedési és beruházási miniszternek Vitézy Dávidot, a Szociális és Családügyi Minisztérium vezetésére Kátai-Németh Vilmost, a gyermek- és oktatási miniszternek pedig Lannert Juditot kérte fel Magyar Péterkérte a választáson győztes Tisza Párt elnöke, leendő kormányfő.
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az egyesület elnöke.
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
A Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat - közölte a választáson nyertes párt miniszterelnöke csütörtökön a Facebookon.
Május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök
Május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök
Május 9-én 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
Választás 2026 - Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét és további minisztériumokat jelentett be
Választás 2026 - Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét és további minisztériumokat jelentett be
Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét, és az alakuló kormány további kilenc minisztériumát Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.