HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 27.
//
Zita névnap

Súlyosan megsérült az a sofőr, akit úgy kellett kivágni az autójából, miután Tapolcánál egy tehervonattal ütközött

2023. április 4. 11:04
hvg.hu
Az 51 éves úrhidai férfi körülnézés nélkül hajtott a szerelvény elé.

Súlyos baleset történt Tapolcán az egyik vasúti átjárónál – írja a Delta hírek egy rendőrségi közleményre hivatkozva.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. március 31-én 10 óra 12 perckor Tapolca vasútállomás irányából Lesencetomaj felé közlekedett a tehervonat, amikor a személygépkocsi vezetője balra rákanyarodott a sínekre, majd a vonattal ütközött. Az autó súlyos sérüléseket szenvedett sofőrjét, egy 51 éves úrhidai férfit úgy kellett kivágni a járművéből, ezt követően kórházba szállították, a Bors úgy tudja, hogy életveszélyes az állapota.

Egy közelben dolgozó férfi látta a balesetet. Azt mondta, az autós megállás nélkül kanyarodott a sínekre. Az ütközés után azonnal hívta a segélyhívó központot, közben többen megálltak. Elmondása szerint ebben az átjáróban nem ez volt az első baleset, ami miatt már korábban egy kamerát is felszereltek.

További cikkek

Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter
Újabb három minisztert nevezett meg Magyar Péter
Közlekedési és beruházási miniszternek Vitézy Dávidot, a Szociális és Családügyi Minisztérium vezetésére Kátai-Németh Vilmost, a gyermek- és oktatási miniszternek pedig Lannert Juditot kérte fel Magyar Péterkérte a választáson győztes Tisza Párt elnöke, leendő kormányfő.
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért
Kiáltványt bocsát vitára a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a nemzeti minimum megteremtéséért - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az egyesület elnöke.
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
A Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat - közölte a választáson nyertes párt miniszterelnöke csütörtökön a Facebookon.
Május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök
Május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök
Május 9-én 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
Választás 2026 - Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét és további minisztériumokat jelentett be
Választás 2026 - Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét és további minisztériumokat jelentett be
Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét, és az alakuló kormány további kilenc minisztériumát Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.