HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 8.
//
Dénes névnap

Egyszerre egyházi és világi - félidőben kinyitott a felújítás alatt álló várnegyed

Normál esetben, Veszprémben 2-3 hónap alatt történik annyi átadó- és megnyitóünnepség, mint május 12-én, pénteken, egy napon. Miután délelőtt megnyílt az Acticity mozgásművészeti központ, kora este már a várban gyülekezett a tömeg, ahol a történelmi városrész felújításának félidejében, épp az EKF évében ünnepélyesen meghívták a veszprémieket az eddigi eredmények bemutatására.

A főegyházmegye megadta a módját ennek az ünnepi alkalomnak, ráadásul mindezt sikerült úgy, hogy egyszerre érvényesüljenek hitéleti és világi szempontok is. Azaz szellemiségében a keresztény értékeket mindvégig szem előtt tartva, ám számos 21. századi turisztikai megoldást felsorakoztatva állították össze a főegyházmegye idei kulturális kínálatát, ami most, a Gizella-napok alkalmával debütált.

Az esős idő miatt végül az eredetileg a Szentháromság térre szervezett ünnepséget végül a felújított székesegyházban tartották meg, ahol az érsek és egyházi elöljárók mellett több világi vezető is jelen volt.

Közülük Porga Gyula, Veszprém polgármestere beszélt először, aki történelmi kitekintőjében több egykori veszprémi püspököt is felelevenített, úgy, mint Volkra Ottó, Padányi Biró Márton és Hornig Károly. Őket összeköti az, hogy mindegyikük építő volt, azaz az ő idejükben tették le az alapjait, vagy építettek meg ma is a város kulturális életét meghatározó épületet, intézményt.

Porga Gyula szerint ma is hasonló időket élünk, amikor olyan épületek jönnek létre, vagy újulnak meg, amelyeket évszázadok múlva is használnak majd az akkori veszprémiek. Ennek egyik kiemelt helyszíne a veszprémi vár, aminek felújításáért a városvezető köszönetet mondott Udvardy György érseknek és mindazoknak, akik dolgoznak a projekten.

Ekkora volumenű beruházás, mint ami most zajlik, utoljára a barokk korban történt a vár területén. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, aki szintén jelen volt az ünnepségen, viszont egy másik korszakot emlegetett fel. Ő a nyolcvanas évekre tekintett vissza, ahonnan a szocialista berendezkedés miatt olyan emlékei lehetnek az itt élőknek, mint amikor a vár lepusztult, méltatlan külsejét mutatta, mintha feledésre ítélte volna az akkori kor embere, fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, a mostani projektben visszahelyezik a vár egykori méltóságát a jelenbe, az emberek pedig újra megélhetik annak a szépségét, hogy milyen magyarnak és veszpréminek lenni.

Már a beszédek között is érvényesült az az izgalmas koncepció, amivel hozzányúltak a vár megújításának bemutatásához az érsekségnél. Ugyanis ezúttal a karzatról nem orgonaszó, hanem fanfárok játéka hallatszott. Ők az In medias Brass csapat tagjai voltak Malek Miklós vezetésével. A zenei formáció az főegyházmegye és az EKF közös zenei pályázatának a nyertesei és egyébként egész hétvégén hallhatóak lesznek a várban szervezett programok között, ugyanis az ő játékuk jelzi majd, ha valamelyik épületben új program kezdődik éppen.

A politikusi beszédek után Udvardy György érsek lépett a mikrofonok elé. Ő hangsúlyozta, hogy a mostani alkalom nem a munka befejezését jelzi, csak egy fontos állomását, ami után szeretnék megosztani az emberekkel az eddigi eredményeiket és azokat a történelmi értékeket, amelyeket feltártak az elmúlt két évben.

Megközelítőleg 1000 ember dolgozik a felújításon, nekik is köszönetet mondott az érsek, valamint a teljes veszprémi és főegyházmegyei lakosságnak is, akiktől azt kérte, adjanak esélyt, hogy a várban szerzett élményekkel együtt Krisztus is beköltözhessen a szívükbe, valamint ne engedjék, hogy a zavarkeltők megfosszák őket ettől.

Az érsek kiemelte, hogy a teljes felújítás során a keresztény szellemiség vezérli őket, a teljes projekt elkészültét pedig 2025-re datálta az egyházi vezető.

Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is gratulált az érseknek a felújításhoz

A felújításokról és a 2023-as programokról már ismét világi emberek beszéltek, többek közt Vörös Tamás, DLA főépítész, aki elmondta, a szakmai kihívás mellett az is a feladatuk volt a tervezésnél, hogy megtalálják, hogy hogyan értelmezzék a múltat és hogyan tekintsenek ezen keresztül a jövőbe. Mindez pedig megmutatkozik az épületek megújításának formáiban is.

Ezt követően Pém Attila, a Castellum vagyonkezelő vezetője – ez az egyházi intézmény koordinálja a beruházást – kitért arra, a történelemben minden nagyobb beruházás esetében voltak kétkedők, így volt ez például a Lánchíd esetében is, a végeredmény mégis mindenkinek előnyére vált.

A veszprémi várban összesen 18 épület újul meg 35 ezer négyzetméteren, de több olyan részt is megnyitnak, amik egészen eddig mindenki előtt zárva voltak. Többek közt apró, hangulatos kerteket az épületek mögött, vagy eddig nem látható épületrészeket.

Végül Nagy Veronika, a Boldog Gizella Gyűjtemény igazgatója mondta el, hogy pontosan mi várható az idei Work in Progress című kiállítástól, amin keresztül bemutatják azokat az eredményeket, amelyekről az előtte felszólalok már beszéltek.

Azzal kapcsolatban, hogy egy komplett felújítás félidejében szerveznek egy kiállítást azt a hasonlatot hozta, mintha a házigazda már a takarítás közben örülne a megérkező vendégeinek. És valóban, a Work in Progress egy olyan interaktív kiállítás lesz, ahol például a régészeket munka közben is láthatják majd az érdeklődők, de lesznek statikus kiállítások is, amelyeket direkt úgy szerveztek meg, hogy mindenki választ kaphasson a vár felújításával felmerülő kérdéseire. Ennek egyébként a központja a Körmendy-ház lesz, de a Work in Progressnek lesznek vezetett sisakos túrái is, ezeken előzetes regisztrációval lehet majd részt venni és év közben folyamatosan változik, attól függően, hogy mely területen vannak aktuálisan érdekes, látványos fejlemények.

A beszédek után Dallos Attila karnagy orgonakoncertjével zárták az ünnepséget, aki megszólalta a székesegyház új, 3500 sípból álló orgonáját.

További cikkek

Választás 2026 - Orbán Viktor: álljunk ki a szabadság, a béke és a biztonság mellett!
Választás 2026 - Orbán Viktor: álljunk ki a szabadság, a béke és a biztonság mellett!
Álljunk ki a szabadság mellett, álljunk ki a nemzetünk mellett, álljunk ki a jövőnk mellett, álljunk ki Magyarország békéje és biztonsága mellett, mert ha mi nem tesszük, senki nem fogja megtenni helyettünk - erre hívta fel hallgatóságát Orbán Viktor miniszterelnök az országgyűlési választásra utalva a magyar-amerikai barátság napján, kedden Budapesten tartott rendezvényen.
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Újabb országos elismerés a tapolcai Nagyboldogasszony Iskolának: az intézmény kiemelkedő eredményeivel tűnt ki. A tanulók fejlődését támogató tehetséggondozás hosszú évek tudatos munkáját díjazza.
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink
Trump elnök úrnak és Vance alelnök úrnak köszönjük, hogy kiálltak Magyarország mellett. Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök J.D. Vance-szel, az Amerikai Egyesült Államok alelnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
Orbán Viktor: Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét
Orbán Viktor: Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét
Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.