HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. március 21.
//
Benedek névnap

150 éves lett az ország második óvodája

2023. május 19. 14:41
150 éves jubileumát ünnepelte a sümegi Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde, amely az ország második óvodája volt. Ebből az alkalomból Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő az óvoda egykori vezetőjének, Tanai Károlyné Böbe néninek köszönetet mondott több évtizedes munkájáért.

Ramassetter Vince felesége volt Sümeg első óvodájának megalapítója. Vagyonuk jelentős részét a városra, annak oktatási és egészségügyi intézményeire hagyományozták. Az Árpád utca 20. szám alatti ház, valamint az 1872-ben alapított és nevét 1990-től viselő Zsófia Óvoda falán két tábla is őrzi emlékét. Síremléke a városi temetőben van.

Kompanik Zsófia és Ramassetter Vince kékfestő, iskolaalapító 1836-ban kötött házasságot. Többen és több helyütt feljegyezték róla, hogy hű feleségként mindenben segítője, alkotótársa volt férjének. Szorgalmánál és kedvességénél talán csak jószívűsége volt nagyobb. Nagyasszonyának tartotta a város, és igazi édesanyaként vigasztalta a betegeket, szenvedőket és segítette a szegényeket, rászorulókat - a fennmaradt írásos emlékek szerint.

A nevét azóta is viselő Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde dolgozói méltón ünnepelték a 150 éve alapított intézményt. A gyerekek énekkel, Papp Lászlóné óvodavezető visszaemlékezéssel emelte a rendezvény fényét. 

Az ünnepségen dr. Navracsics Tibor, a térség országgyűlési képviselője, területfejlesztési miniszter is köszöntötte a jelenlévő aktív és nyugdíjas óvónőket, és persze a gyermekeket. Beszédében hangsúlyozta többek között  a nevelés fontosságát. Megköszönte Tanai Károlyné volt óvodavezetőnek, hogy nyugdíjas éveiben sem hagyta magára az intézményt és próbálja segíteni munkájukat és őrzi, kutatja az óvoda történetét.

"Múltunk megismerése már pici korban elkezdődik. Ezért is jó megállni és visszatekinteni az elmúlt 150 évre. Ma természetesen más problémák jelentkeznek, mint akár 20-30 évvel ezelőtt is. Ha csak arra gondolunk, hogy nem egyszerű a sok különböző hátterű, tudású kisgyermekből olyan iskolaérett elsőst faragni, aki megállja a helyét az első tanévben. Látjuk a beíratott kicsik számából, hogy ezt Sümegen nagyon jól megoldják, nagyon jól végzik munkájukat. Köszönöm valamennyi óvónő, dajka munkáját, a szülőknek az együttműködést, a támogatást, és külön köszönöm a vállalkozóknak, hogy folyamatosan támogatják az óvodát. Valóban ramassetteri szellemiséggel, a városért, a felnövekvő generációért is tesznek." –mondta köszöntőjében Végh László Sümeg város polgármestere. 
 

További cikkek

EU-csúcs - Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt
EU-csúcs - Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt
Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva.
EU-csúcs - Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz
EU-csúcs - Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz
Ha van olaj, van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában.
Javítani a családok helyzetét
Javítani a családok helyzetét
A kormány családpolitikai intézkedései és az energiaár-támogatás biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt a családoknak, jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője kérdésére Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár. A miniszter az ajkai Hotel Kristályban beszélgetett az államtitkárral március 16-án.
Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra
Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra
Nem szabad ukránpárti kormányt választani, nekünk magyar kormányra van szükségünk - jelentette ki Orbán Viktor kedden Egerben. A miniszterelnök azt kérte, hogy olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, nem zsarolható, nem helyezhető nyomás alá és eddig is bizonyította, csak és kizárólag a magyar emberek érdekét követi, ha a háború kérdéséről van szó.
Rangos állami kitüntetést kapott a Pannon Egyetem GTK egyetemi tanára
Rangos állami kitüntetést kapott a Pannon Egyetem GTK egyetemi tanára
Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan számos szakember vehetett át állami elismerést pályafutása elismeréseként eddigi munkásságáért Magyarország köztársasági elnökétől.