HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. december 7.
//
Ambrus névnap

Decemberben állnak csatasorba a BAHART új hajói

2023. augusztus 31. 9:03
balaton.hu
A frissen beszerzett kompok a tervek szerint még az idén megkezdhetik a közlekedést.

Július eleje óta folyamatosan dolgoznak a kifejezetten a magyar tenger adottságaira tervezett 4 új hajó összeszerelésén, melyek a BAHART flottájában fognak szolgálni a jövőben. A 2 új komp és 2 új katamarán egy olyan történelmi léptékű műszaki fejlesztés részeként érkezett a Balatonra, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. Jelenleg a műszaki munkálatok zajlanak a BAHART siófoki telephelyén – olvasható a társaság honlapján.

A BAHART négy új hajója júliusban érkezett meg a Balatonra. A két új komp és két új katamarán egyaránt fontos szerepet kap majd a turizmusban és a helyi közlekedésben is, hiszen a gyorsabb hajók sűrűbb, a tágas, korszerű belső terek pedig kényelmesebb átkelést biztosítanak majd a révek között. Mivel az új hajók az eddigi legnagyobb utas és jármű befogadóképességgel rendelkeznek, szállításuk nagy körültekintést igényelt.

Fotó: BAHARTFotó: BAHART

A 11 méter széles és 35, illetve 45 méter hosszú hajókat a szállítás miatt az indulásuk előtt részlegesen visszabontották. Balatonra érkezésük után a munkálatok első lépése a felépítmények felszerelése volt. Majd egy 450 tonnás daru emelte le egyenként a több tonnát nyomó, óriási nyitott fedélzetet, az utastereket és a kormányállásokat a szállítóhajókról és helyezte rá a hajótestekre. Ezt követte a gépészeti, villamos, hidraulikai rendszerek visszaépítése. A kompokon összesen 11, a katamaránokon pedig 14 km hosszú elektromos vezeték húzódik, emellett a gépészeti csövek is kitesznek hajónként 1-1 kilométert. A hajók összeszerelése ütemterv szerint halad. Jelenleg a belső terek belsőépítészeti, burkolási munkálatai folynak, amelyekkel párhuzamosan zajlik az ablakok beszerelése, a tetőszerkezetek építése, valamint a klímarendszerek és rádiónavigációs rendszerek beillesztése. Hamarosan pedig megkezdődnek a beüzemelési feladatok is. A forgalomba állás engedélyezését hatósági szemle előzi meg. A kifejezetten a Balatonra tervezett, egyedi kompok és katamaránok a legmodernebb környezetvédelmi normáknak (EUR Stage V.) megfelelő motorokkal rendelkeznek, modern kormányzással és technológiákkal felszereltek, és elődeiknél gyorsabb − a kompok 15km/órás, a katamaránok 18km/órás − utazósebességgel bírnak.

A kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.

További cikkek

Magyar Péter: a Tisza Párt készen áll a kormányzásra
Magyar Péter: a Tisza Párt készen áll a kormányzásra
A Tisza Párt készen áll a kormányzásra, megvan a program, a csapat, 128 nap van hátra, mindenkire szükség lesz - utalt a közelgő választásra a párt elnöke szombaton, országjárásuk kecskeméti állomásán.
Orbán Viktor: a 2026-os választás lesz a felénk közelítő háború előtti utolsó választás
Orbán Viktor: a 2026-os választás lesz a felénk közelítő háború előtti utolsó választás
A 2026-os választás lesz a felénk közelítő háború előtti utolsó választás - jelentette ki a miniszterelnök a Digitális Polgári Körök által szervezett háborúellenes gyűlésen Kecskeméten, szombaton.
„Visszajött a politika Magyarországra. Hála a jó égnek!” – Navracsics Tibor a Mandinernek
„Visszajött a politika Magyarországra. Hála a jó égnek!” – Navracsics Tibor a Mandinernek
Bízom abban, hogy az Európai Bizottság jövőre tudomásul veszi: ezzel a kormányzattal kell kompromisszumokat kötnie – mondja Navracsics Tibor. Hogyan lehet boldogabb állam Magyarország? Mi a feladat a választásig? EU vagy USA? Interjú a közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel.
Sümegi ipari parkban több mint 200 milliós fejlesztést adtak át
Sümegi ipari parkban több mint 200 milliós fejlesztést adtak át
Sümegen újabb jelentős fejlesztést zártak le, amely a város gazdasági életét erősíti. A beruházás eredményei az ipari park működését és vonzerejét is tovább növelik.
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.