HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. szeptember 10.
//
Nikolett, Hunor névnap

A táncegyüttes, amely mára kivirágzott

2024. november 18. 20:06
Veol.hu
Maratoni esten adott színvonalas ízelítőt az elmúlt 15 év repertoárjából a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes a badacsonytomaji Egry József Művelődési Házban. A Múltidéző című, rendkívül gazdag jubileumi műsorban a táncegyüttes tagjai sokoldalúságról, precízségről, hagyománytiszteletről tettek tanúbizonyságot.

Gelencsérné Gyurka Henrietta, a Tördemic Néptáncegyüttes Egyesület elnöke köszöntőjében a táncegyüttes útjára tekintett vissza.A táncegyüttes az elmúlt 15 év repertoárjából adott  ízelítőt szombaton a badacsonytomaji Egry József Művelődési Házban Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A táncegyüttes mérföldkövei

– 2009 novemberében Szabó Csaba művészeti vezető néhány táncos barátjával alapította meg az együttest, a próbák helyszínét a település néhai polgármestere, Wollmuth Péter biztosította. Az alapítók akkor még nem sejtették, hogy milyen nagy hatással lesznek sok gyermek, család és a régió településeire is. Hamar elkezdték az utánpótlás-nevelést, az együttes neve hívószóvá vált, a próbák professzionálissá, 2016-ban a Kukonyák csoport továbbjutott a Fölszállott a páva című tehetségkutató televíziós élő adásába. Mérföldkő volt az esemény, országos hírnevet szerzett az együttes, de a Barkócák csoportunk is ragyogó eredményeket ért el. Számos jelentős eseményen mérettünk meg, szerepeltünk sikerrel. 2019-ben a televíziós műsorba másodszor is bejutottak a gyerekek a Bakony és Balaton-felvidék táncos szokásaival, amelyeket addig senki nem állított színpadra. Ezzel névjegyünket letettük a néprajztudomány térképére, és tájegységünk táncait, szokásait másokkal is megismertettük. Abban az évben magyar rekorderek lettünk a Zöldágjárás bemutatásával, egyszerre 420 gyermek részvételével. 2022-ben a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség minősítőjén elnyertük a kiemelt minősítésű hagyományőrző néptáncegyüttes címet, az együttesből Szabó Csaba és Németh Eszter kapta meg a Fülöp Ferenc-díjat – mondta Gelencsérné Gyurka Henrietta.

Egyre nagyobb az utánpótlás

– Időközben új gyermek utánpótlás tánccsoportokat is létrehozott az együttes, tavaly óta óvodás csoportot is oktatunk. Fiatal felnőtt táncosaink hosszú ideje meghatározó szereplői a műsoroknak, fellépéseknek, fiatalos lendületük motiváció a fiatalabbak számára – mondta az elnök, és méltatta a szülők hozzáállását, valamint a néptánc jótékony hatásairól is szólt.

Kiemelte, a néptánc segíti a tanulási képesség fejlődését, a kötelességtudat, az időbeosztás előnyére válik a gyermeknek. Hozzátette, a néptánc segít abban is, hogy a táncos megismerje önmagát, tehetségét, vagy hiányosságait, miközben fejlődik a memória, a mozgáskoordináció.

Az együttes vezetője a tanítás, a fellépés, a koreográfiakészítés, a kutatás mellett népi iparművészként farag. Tavaly elhivatott munkájáért és kulturális tevékenységéért megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.Sokoldalúság és precizitás jellemzi az együttes munkáját Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A cél átadni a megszerzett tudást

Az együttes fenntartója a Tördemic Néptáncegyüttes Egyesület, amely önkormányzati támogatások nélkül, pályázati forrásokból és fellépési díjakból tartja fenn magát. Az együttes mára megerősödött, átadja a jövő generációjának a megszerzett tudást, és megtanítja a legfontosabbat: a múlt gyökereiből táplálkozunk.

Hartai Béla, Badacsonytomaj polgármestere a hagyományok ápolásának fontosságát hangsúlyozta beszédében, míg Csonka Gergő, Badacsonytördemic polgármestere a település támogatásáról biztosította a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes csoportjait. 
A gálán a több mint 130 fellépő Nagypál Anett és Szabó Csaba koreográfiáit adta elő:

bakonyi koreográfiákat

eszközös táncokat

kalotaszegi táncokat,

Balaton-felvidéki táncokat

vajdaszentiványi táncokat.

Felléptek az együttes csoportjai, a Csigere, a Kacamajkó csoport, a felnőtt és a senior táncosok. Maros-menti cigánytáncokkal rukkoltak elő és nyárádmagyarósi, magyarpalatkai, felcsíki ízelítőt adtak, mindezt élő zene mellett. Játszott Németh Dénes és zenekara, Császár Dominik és barátai, Kádár Ignác és Koncz Gergely. Az est vendége volt a sármelléki Tüskevár Táncegyüttes.

Az ünnep délutánján az óvodás csoport is fellépett, és megnyílt a táncegyüttes 15 évét bemutató kiállítás fényképekből, a pásztorkultúra emlékeivel, faragásokkal.

Tóth B. Zsuzsa

További cikkek

Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Sakkbravúr! Gaál Zsóka elképesztő, ritkán látható hibára késztette a korábbi vb-döntőst
Ritkán látható, és magyar szívnek rendkívül kedves jelenetnek lehettek szemtanúi a FIDE Grand Swiss sakkverseny nyitófordulójának nézői. Az ajkai Gaál Zsóka sötét bábukkal játszva győzte a korábbi világbajnoki döntőst, a parti elképesztő végjátékot hozott.
Ünnepi tanévnyitó és fejlesztések a Művészetek Völgye Általános Iskolában
Ünnepi tanévnyitó és fejlesztések a Művészetek Völgye Általános Iskolában
Monostorapátiban az elmúlt időszakban jelentős fejlesztések valósultak meg pályázati forrásból. Az új eszközöket az ünnepélyes tanévnyitón adták át az iskola diákjainak és pedagógusainak.
Badacsonyi éttermek, amelyek már az 1970-es években is legendásak voltak
Badacsonyi éttermek, amelyek már az 1970-es években is legendásak voltak
A Balaton és környéke évtizedek óta a gasztronómia szerelmeseinek is kedvelt célpontja. Badacsony ikonikus éttermei már az 1970-es években is legendás helyszínek voltak, és ma is várják a látogatókat.
A magyar Barcelona nyerte a tapolcai kupát, amelyen a házigazda okozta a legnagyobb meglepetést
A magyar Barcelona nyerte a tapolcai kupát, amelyen a házigazda okozta a legnagyobb meglepetést
Izgalmas, végletekig kiélezett döntőt követően a Barca Academy játékosai emelhették magasa a kupát Tapolcán. A kétnapos Future Cup kemény, színvonalas küzdelmet hozott.
Az együtt átélt élmények erősítik a közösséget
Az együtt átélt élmények erősítik a közösséget
Harmadik alkalommal szervezte meg a Bódéért Hagyományőrző Egyesület a családi napot augusztus 23-án a az ajkai bolgárkertben. A rendezvényen több mint félezer látogató vett részt, nemcsak Bódéról, hanem az egész városból.