A találkozóra a huszonhat fős végzős osztályból tizenöten tudtak eljönni Forrás: a szervezők
Az egyik ilyen várva várt nagy esemény most jött el, mikor ötvenéves érettségi találkozóra gyűltek össze a Bródy-középiskola 1975-ben végzett A osztályos diáklányai. A rohanó világgal dacolva úgy döntöttek, hogy egy napra megállnak, és öt évtizedes érettségi jubileumuk tiszteletére együtt felidézik a diákéveket, az elmúlt évtizedek történéseit. Felidézik középiskolai éveiket, a fiatalságukat, amelyek mély, de kedves nyomokat hagytak mindenkiben.
A találkozójukra a huszonhat fős végzős osztályból tizenöten tudtak eljönni, hatan meghaltak, ketten betegség miatt nem tudtak részt venni a találkozón. Két egykori osztálytársukat nem találták meg, egy pedig Ausztráliából nem tudott hazajönni.
A gimnáziumban volt találkozója a jubiláló osztálynak, amikor beléptek egyik régi tantermükbe, lelki szemeik előtt végig suhant az elmúlt öt évtized. Mindnyájan tudták, hogy az az út, amelyen ehhez a szép jubileumhoz eljutottak, nem volt mindig rózsákkal teletűzdelve, de csak ez volt az egyetlen járható út számukra. Iskolájukban mindnyájan visszagondoltak fiatal korukra, s szemüket egy könnycsepp borította el. Különösen az volt megható pillanat, amikor megemlékeztek azokról az osztálytársaikról, tanáraikról, akik már nem lehettek jelen, hiszen az égi Bródy-gimnáziumban folytatják „tanulmányaikat” és „tanításaikat”. Az ő emléküket mindnyájan szívszorító gondolatok kíséretében idézték fel.
A Bródy-gimnáziumi találkozó után az ajkai Tó vendéglőben folytatódott az öt évtizedes találkozó, ahol finom ételek, italok, és meghitt beszélgetések, visszaemlékezések töltötték meg az étterem falait. Örültek egymásnak, az elért sikereknek, és annak, hogy bár az idő sok mindent megváltoztatott, de a barátságuk, az összetartozásuk érzése örökre megmaradt.
Az összejövetelen kiderült, hogy nem sok hasonló alkalom van az ember éltében, amikor így összesűrűsödik a múlt és a jelen egyetlen pillanatban: az emlékek, amelyeket felidéztek, az álmok, amelyeket igyekeztek megvalósítani. Rengeteg érzés, emlék kavargott a tizenöt fős csapatban: vidámság, izgalom és szomorúság.
Az is kiderült az ötvenéves találkozón, hogy a Bródy Imre Gimnázium felkészítette őket a több évtizedes hosszú útra. Tanáraik elkísérték mindnyájukat életük hosszabb-rövidebb szakaszán. Végül azonban már csak tekintetükkel követték távolodó alakúkat. E tekintetben egyaránt tükröződött a féltő gond és a bizalom. Tanáraik féltő gonddal és bizalommal bocsájtották útjukra őket ötven évvel ezelőtt. Ez a bizalom volt talán a legfontosabb útravaló, amely egész életén át elkísérte az egykori 1975-ben végzett IV. A diákjait. Annak biztos tudata, hogy bíztak bennük, hogy féltő gonddal tekintettek rájuk, egy életen át tartó erőt adott az akadályok leküzdéséhez. Külön kiemelték Schmidt Eta tanárnőjüket, akire szeretettel és mély tisztelettel emlékeztek. Segítőkész, kedves pedagógusként őrzik emlékét, amelyet egy életen át magukban hordozzák. Bár a tananyag agyukban már megkopott, de a szívük nem felejtett! A legigazibb pedagógusuk – Eta néni – az utolsó pillanatig velük maradt!
A tudás, amit óvó és védő iskolájuk falai között megszereztek, mindörökké az övék maradt. Az ott eltöltött évek, az élmények sokasága, a diákkori barátságok elegendő erőt adtak a mindennapok helytállásához. Úgy érezték, hogy mindnyájuknak sikerült megérkezni oda, ahová álmaik vezérelték őket! Az is kiderült a beszélgetéseik során, hogy soha nem lehetnek elégedetlenek, mert van mindig mire visszagondolniuk. Akármi történik, mondhatják egymásnak: ne panaszkodjunk, gondoljunk csak vissza arra, mi volt ekkor, meg akkor… És ötven évre visszamenőleg olyan nagy a választék, hogy nem kerülhetnek zavarba. Azért, abban valamennyien egyetértettek, hogy idősebb korukra jó lenne kicsit csendben, nyugodtan, békében élniük.
Ötven év távlatából nehéz feladata volt a szervezőnek, Szaffner Violetta Pötyinek, aki időt, energiát nem sajnálva fáradhatatlanul szervezte a találkozót. Nagy érdeme volt a felejthetetlen találkozó létrejöttében!
Az egykori diákok, akik még maradtak az 1975-ös IV. A osztályból, éljék az életet, számolják az éveket, keressék a napokban a szépet. Szóval ez az ötvenéves találkozó számukra egy gyönyörű, örökké emlékezetes nap volt. Ebben a nehéz világban néhány órára ismét EMBERI MELEGSÉG KÖLTÖZÖTT A SZÍVÜKBE!
Tollár Sándor