HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. november 14.
//
Aliz névnap

Történelmi fogások és rendkívüli küzdelem a balatoni bojlis horgászversenyen

186 órányi horgászat után véget ért a XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny, Európa egyik legnagyobb szabású horgászviadala. Az október 2-án megtartott sorsolást követően 145 csapat vágott neki a megmérettetésnek, hogy a Balaton különböző pontjain összemérjék tudásukat, kitartásukat és szerencséjüket.

A verseny hivatalosan október 3-án 14 órakor vette kezdetét, és egészen október 11-én reggel 8 óráig tartott. Az idei évben a szabályok szerint csak a 10 kilogramm feletti halak számítottak bele az eredménybe, a győztes pedig az öt legnagyobb hal összsúlya alapján dőlt el. A versenyzőket a Balaton igazi őszi arca fogadta, napsütés, viharos szél és hideg hajnalok váltották egymást.Navracsics Tibor díjat ad át a XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny eredményhirdetésén Fotó: Nagy Lajos / Napló

A negyedik napon több csapat is 20 kilogramm feletti pontyot emelt partra, köztük a Balaton Carp Horgászbolt csapata, akik egy 27,775 kg-os tőponttyal új rekordot állítottak fel.

Az ötödik napon az időjárás újra próbára tette a horgászokat, első- és másodfokú viharjelzések váltogatták egymást, ami érezhetően visszavetette a kapásokat.

A hetedik napra igazi fordulat következett be. Hajnalban a Pocakos Pecások fantasztikus fogással átvették a vezetést, miközben a Bait Bait Team kifogta a verseny legnagyobb halát, egy 28,975 kg-os tőpontyot – ez a hal lett a XIII. NBBH legnagyobb fogása.

A nyolcadik napon sem maradtak el az izgalmak, újabb nagy halak érkeztek, és teljesen átrendeződött a dobogó.

A zárónapon tartott eredményhirdetésen Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a résztvevőket.

– Szeretném a tiszteletemet kifejezni a kitartásért, azért hogy ennyi napon keresztül az állóképesség legjavát mutatták Európa legnagyobb horgászversenyén. Rendkívüli körülmények között bizonyítottak, és sikeresen teljesítették ezt a tesztet. Gratulálok ezért önöknek, vigyázzanak a Balatonra – mondta Navracsics Tibor.

Balogh Dávid

További cikkek

Visszatérő világsztárok a 2026-os Paloznaki Jazzpikniken
Visszatérő világsztárok a 2026-os Paloznaki Jazzpikniken
A paloznaki zenei oázis 2026-ban is izgalmas programokkal várja a jazzrajongókat és a fesztiválhangulat kedvelőit. A 14. Paloznaki Jazzpiknik első hivatalos fellépőit nemrég jelentették be; és a szervezők a megszokott igényességgel, a műfaji változatosságra figyelve válogatták össze az idei programot.
A játék összeköt: Révfülöpön megnyílt a Balaton első befogadó játszótere
A játék összeköt: Révfülöpön megnyílt a Balaton első befogadó játszótere
Révfülöpön mostantól minden gyerek együtt játszhat. A Balaton partján megnyílt a térség első befogadó játszótere, ahol fogyatékossággal élő és ép gyerekek akadályok nélkül fedezhetik fel a játék örömét. A projekt a Szerencsejáték Zrt. A játék összeköt! programjának részeként valósult meg – ez már a 37. ilyen játszótér az országban, de a Balatonnál az első.
Balázs János a Carnegie Hallban adott hangversenyt a magyar kultúra nagyköveteként
Balázs János a Carnegie Hallban adott hangversenyt a magyar kultúra nagyköveteként
Klasszikus és kortárs magyar szerzők műveit mutatta be vasárnap Balázs János zongoraművész, a magyar kultúra nagykövete New Yorkban, a Carnegie Hallban.
Szent Márton öröksége: hagyományok, babonák és ünnepi lakoma
Szent Márton öröksége: hagyományok, babonák és ünnepi lakoma
Ha november, a libasült és az újbor hagyományos kísérője a hónap egyik kiemelkedő napjának, de ennél többet rejt magában ez az időszak. A Márton-napi szokások a negyedik században élt pannóniai, savariai születésű tours-i püspökhöz, a katonák, a koldusok és a mesterségek védőszentjéhez kapcsolódnak. Bemutatjuk a Márton-nap néphagyományokat és babonákat.
Fedezd fel a Balaton ízeit a Gardália Fesztiválon!
Fedezd fel a Balaton ízeit a Gardália Fesztiválon!
Ahogy az ősz lassan aranyba borítja a Balaton-felvidék lankáit, Tihany ismét életre kel, hogy felelevenítse a tó egyik legszebb és legősibb hagyományát: a gardahalászatot. A XXIII. Tihanyi Gardália november 14. és 16. között várja mindazokat, akik szeretik a halételeket, a balatoni borokat, a jó zenét és az őszi tó utánozhatatlan hangulatát.