HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 21.
//
Sámuel névnap

Lélegzetelállító artista produkciókkal találkozhatunk Veszprém közterein

Izgalmas és formabontó kortárs cirkuszi produkciók bukkannak fel Veszprém közterein 2023. szeptember 17–23. között. A Together! címmel megrendezett előadás-sorozat az adott térre komponálva, a közönség bevonásával jön létre négy ország 25 cirkuszművészének részvételével. Ebből kaptak most ízelítőt a budapesti járókelők az Erzsébet téren, Budapest Óriáskerekénél.

Sokunknak talán az is kissé félelmetesnek tűnik, hogy beüljünk Budapest Óriáskerekének egyik zárt kabinjába, és úgy emelkedjünk a magasba, nemhogy az óriáskerék küllőin pörögjünk, esetleg egy fém karikába akasszuk a lábfejünket, úgy lógunk fejjel lefelé. Márpedig az Inspirál Cirkuszközpont artistái éppen ezt tették, hogy kedvet csináljanak a szeptember 17–23. közötti veszprémi előadásaikhoz, és bemutassák, hogyan tud a kortárs cirkuszművészet városi környezetben megjelenni.

Nem kérdés tehát, hogy egészen különleges performance-nak lehettek tanúi kedd délelőtt Budapest belvárosában a járókelők: hét artista extrém magasban, Budapest Óriáskerekén különböző felfüggesztett légtornaeszközök – lengőrúd, légi karika, aerial hammock, vagyis egyfajta légi függőágy – segítségével olyan produkciót adott elő, amelyet Budapesten még nem láthatott közönség.

Formabontó cirkusz a közönség bevonásával

A több mint 50 méteres magasság olyan alpintechnikai kihívásokat rejtett, amelyek megoldása még magasabbra emelte az előadás színvonalát: többszörös biztosítási pontokkal kellett megoldani a mozgó óriáskeréken a folyamatosan változó helyzetben előadó artisták – Adolf Diána, André Rolland, Fehér Ádám, Györe Ágnes, Ott-Balogh Kata, Pilát Márk és Takács Lacek – mutatványát. Mindeközben Mau Aguilar a földön maradva mutatott be különleges kézállásokat.

Az artisták az Inspirál Cirkuszközpont tagjai, a szeptemberi veszprémi Together! című programsorozat pedig adott térre komponálva, a közönség bevonásával jön létre négy ország 25 cirkuszművészének részvételével.

 Annak idején azzal a küldetéssel hívtuk életre az Inspirál Cirkuszközpontot, hogy erős művészeti profil kialakításával igyekezzünk egy nyitott alkotótérrel, inspiráló előadások létrehozásával népszerűsíteni a kortárs cirkuszművészetet

– mondta Gallyas Veronika, a cirkuszközpont vezetője.

A veszprémi előadás-sorozat nemzetközi csapatában a hazai művészek mellett részt vesznek majd a Kijevi Cirkuszakadémia cirkuszművészei, valamint görög artisták a Monokyklo stúdió szervezésében. A művészeti munkát a francia Albin Warette, a toulouse-i cirkuszegyetem drámatanára, színész és színházi rendező vezeti. „A Together! cirkuszművészeti sorozatot nemrég nagy sikerrel mutattuk be a görögországi Elefszínában, amely Veszprém mellett idén szintén Európa Kulturális Fővárosa, így a két előadás egyfajta hidat képez a két főváros között” – tette hozzá az Inspirál Cirkuszközpont vezetője.

A közösségteremtés a cél

A különleges performance-ok a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként láthatók. Ehhez kapcsolódva Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszélt az eddigi programok sikeréről, illetve arról, hogy a legfontosabb cél a közösségteremtés. 

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat nagyon sok minden mellett azt is bebizonyította, hogy a művészet, a kultúra jóval több, mint időtöltés, jóval több, mint pusztán nyári, illetve őszi szórakozás. Az Inspirál Cirkuszközpont talán az egyik legjobb példája annak, hogy egy szakma összetartása újabb közösségeket, újabb kapcsolatokat teremt az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés negyvenéves történetében

– mondta Navracsics Tibor.

A VEB2023 keretében már három éve zajló Cirkollektív elnevezésű programsorozat kifejezetten a közösség bevonására koncentrál. Számos rendezvényen tanulhattak zsonglőrködést, akrobatikát Veszprém lakói. A helyi művészeti közösségekkel is szoros munka zajlott, hogy a cirkuszművészet és -pedagógia eszközeit integrálhassák a munkájukba. Ők most a Together! performance-aiban és programjaiban is helyet kapnak.

A 2023. szeptember 17. és 23. között zajló cirkuszünnep keretében lesz majd rendhagyó cirkuszi városnézés artistákkal, valamint faltánc a várfalon és a Függőkertben. Az eseménysorozat egyik izgalmas produkciója a Circus Live Museum lesz, és 23-án érkezik a „nagy finálé” a közönség részvételével Veszprém belvárosában. A nyilvános próbák és az esti fellépések ingyenesek, és a járókelőket is bevonják az előadásba.

További cikkek

Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
A föld alatt rejtőző járatok története évszázadok óta izgatja a képzeletet. A legenda szerint a Badacsony mélye titkos összeköttetéseket őriz múlt és jelen között.
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Kihagyhatatlan programok várják a Balaton szerelmeseit hétvégén
Továbbra is pezseg az élet a magyar tengernél! Ez a hétvége bővelkedik izgalmas programokban a természet és a kultúra kedvelői számára a Balatonnál.
Az ajkai üveggyártás története
Az ajkai üveggyártás története
Az ajkai Kristály Múzeum több mint 1500 darabos kollekciója ma is kuriózumnak számít, a kiállított tárgyak az Ajkai Üveggyár történetének emlékeit és az ajkai kézműipar fejlődésének állomásait mutatják be.
Rock, bor, vízipisztoly és kultúra minden mennyiségben
Rock, bor, vízipisztoly és kultúra minden mennyiségben
Veszprém megye ezen a hétvégén is bővelkedik élményekben. A hétvégi program a születésnapi verseléstől a vízparti jazzen át a borhetekig és vízipisztoly-csatákig terjed.
Hoppá! A Bakonyban eheted az ország egyik legjobb pizzáját
Hoppá! A Bakonyban eheted az ország egyik legjobb pizzáját
A Dining Guide top 50 pizzériájának kiválasztása nemcsak a pizzák minőségéről szól, hanem a mögöttük álló szenvedélyről és tudatosságról is. A listára felkerült három Veszprém vármegyei város egy-egy pizzériája is, ezeken a helyeken is remek pizza készül.