HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 2.
//
Lehel névnap

Adventi forgatag, hagyományosan jótékony céllal

2023. december 19. 9:18
Veol.hu
Az idei évben is a nehéz sorsú családokon kívántak segíteni Sümegen az immár hagyományos közösségi programmal, az Adventi forgataggal.

Az Evenita Közösségépítő Egyesület szervezésében örömtánc hangolta jókedvre a résztvevőket az Adventi forgatagon, majd Navracsics Tibor miniszter mondott adventi köszöntőt  Fotó: Szijártó JánosA népszerű programot ezúttal is a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ rendezte meg a Hét vezér téren, jelentős érdeklődés mellett. Az Evenita Közösségépítő Egyesület szervezésében kora délután előbb "rondapulcsis" futás, majd örömtánc hangolta jókedvre a résztvevőket, majd Navracsics Tibor miniszter, országgyűlési képviselő mondott adventi köszöntőt. - Sümegnek sok nemes és folytatásra méltó hagyománya van, ilyen ez az adventi forgatag is, ami jó alkalmat szolgáltat arra, hogy találkozzunk, beszélgessünk egymással. Számot vessünk a záruló évről és beszélgessünk a jövőről, ami nem mindig rózsás. Túl vagyunk már koronavírus járványon, gazdasági válságon, és nyakunkon egy háború. De talán éppen ez az aggodalomra okot adó helyzet, ami még inkább megerősíti bennünk azt, hogy összetartozunk, közösséget alkotunk és felelősek vagyunk egymásért. Ami pedig karácsony különösen fontos üzenete, hogy szeressük egymást. Még akkor is, ha újra választási év előtt állunk - mondta a miniszter.

Végh László polgármester a sümegi rendezvény kilenc éves hagyományáról beszélt, arra utalva, hogy van igény a városban a közös programokra advent idején is, amikor a helyi közösség egymást segítő, támogató szándéka is megmutatkozik.

A folytatásban délután Sümeg Város Fúvószenekarának hangversenyét hallhatták a jelenlévők, majd dr. Csider Sándor verseskötetének bemutatója, a Teatrum Trapp Top Gólyalábas utcaszínház műsora és a Yesterday zenekar koncertje szórakoztatta a közönséget. Idén is volt adventi fényfestés a plébániatemplom oldalán, a  Taurin cirkuszcsoport pedig tükör bábos attrakció mutatott be. Természetesen folyamatosan nyitva volt a téren a jótékonysági vásár, s közben szépen fogyott a forralt bor, a tea, a zsíros kenyér és a sült gesztenye.

Szíjártó János

További cikkek

Közösség-összekovácsoló fesztivál Sümegen
Közösség-összekovácsoló fesztivál Sümegen
Huszadik alkalommal tartotta a város a Jakab napok programsorozatot, az érett bor és vadászat ünnepét július 25-én és 26-án. A rendezvény fővédnöke Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője volt, védnöke Végh László, Sümeg város polgármestere valamint Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke.
Rock, bor, vízipisztoly és kultúra minden mennyiségben
Rock, bor, vízipisztoly és kultúra minden mennyiségben
Veszprém megye ezen a hétvégén is bővelkedik élményekben. A hétvégi program a születésnapi verseléstől a vízparti jazzen át a borhetekig és vízipisztoly-csatákig terjed.
Halálos sümegi baleset: megrázó fotók a két furgon karamboljának helyszínéről
Halálos sümegi baleset: megrázó fotók a két furgon karamboljának helyszínéről
Egy 29 éves férfi meghalt ma hajnalban Sümeg és Bazsi között, a 7327-es út 25-ös kilométerénél, miután egymásba hajtott két furgon. A halálos balesetről megrázó helyszíni fotók kerültek nyilvánosságra.
Rejtélyes alagutakat rejt a legendás bakonyi vár
Rejtélyes alagutakat rejt a legendás bakonyi vár
Titkos alagutak, melyekről csak kevesen tudnak. Elveszett járatok a sümegi vár alatt, amelyek múltja ma is kérdéseket vet fel.
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Az ajkai kórház jövője biztosított, fejlesztésekben gondolkodunk, tovább erősítjük az intézmény térségi ellátószerepét, hogy minél korszerűbb körülmények között történjen az ellátás és a dolgozók munkavégzése, jelentette ki a Magyar Imre Kórházban június 27-én, a Semmelweis-napi ünnepség előtt tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője.