HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. augusztus 20.
//
István névnap

Kiszámítható és biztonságos a badacsonytomaji költségvetés

2024. február 29. 23:37
Veol.hu
Kiszámíthatónak, biztonságosnak nevezte Krisztin N. László polgármester az idei badacsonytomaji költségvetést, amelyet a város képviselő-testülete már januárban elfogadott.

Krisztin N. László polgármester Fotó: Szíjártó JánosKrisztin N. László polgármester Fotó: Szíjártó János

 

Mint megtudtuk, működési kiadásokra 1,14 milliárd forintot, fejlesztésekre, felhalmozási kiadásokra több mint 114 millió forintot terveztek be a 2024-es költségvetésben.

Kiszámítható, biztonságos az idei költségvetés, amelyet az itt élők igényei, elvárásai szerint állítottunk össze – hangsúlyozta Krisztin N. László polgármester Fotó: Szijártó János

– A helyi adókat nem emeltük meg, viszont terveztük a beiskolázási segélyt, illetve keretet különítettünk el a 60 év felettiek köszöntésére az idei évben is. Ami a fejlesztéseket illeti, a 2023-ban megkötött szerződések alapján ebben az évben napelemes lámpák kerülhetnek a Káptalantóti útra, reményeink szerint elkészül a Balaton utca csapadékvíz-elvezetése, de tervezünk további útfelújítási munkákat, és új játszótéri eszközök beszerzése is várható. Kiszámítható, biztonságos költségvetés az idei, amelyet az itt élők igényei, elvárásai szerint állítottunk össze – hangsúlyozta.

Krisztin N. László arra külön kitért, hogy számukra a 2024-es esztendő bővelkedik jubileumokban, hiszen idén ünneplik Badacsonytomaj várossá nyilvánításának 20. évfordulóját, 60 éves lesz a Badacsonyi szüret, és éppen 100 évvel ezelőtt alakult meg a Badacsonytomaj Sport Egyesület. A polgármester hozzátette, Badacsonytomaj Kulturális Intézménye a megszokottnál is színvonalasabb programokkal igyekszik emlékezetessé tenni ezeket az eseményeket, de minden ünnepnek, rendezvénynek akkor van értelme, ha azt a településen élő emberek magukénak érzik. Ezért az önkormányzat számít a város civil szervezeteire, a helyi vállalkozókra, intézményekre és minden jó szándékú emberre, aki szereti a lakóhelyét és tenni is hajlandó érte. 

Szijártó János

További cikkek

A legszebb konyhakertek
A legszebb konyhakertek
A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos verseny helyezettjeinek jutalmat és oklevelet adott át a helyi falunapon Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Kovácsné Véber Eszter polgármester.
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
A föld alatt rejtőző járatok története évszázadok óta izgatja a képzeletet. A legenda szerint a Badacsony mélye titkos összeköttetéseket őriz múlt és jelen között.
Közösség-összekovácsoló fesztivál Sümegen
Közösség-összekovácsoló fesztivál Sümegen
Huszadik alkalommal tartotta a város a Jakab napok programsorozatot, az érett bor és vadászat ünnepét július 25-én és 26-án. A rendezvény fővédnöke Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője volt, védnöke Végh László, Sümeg város polgármestere valamint Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke.
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Biztosított a kórház jövője Ajkán
Az ajkai kórház jövője biztosított, fejlesztésekben gondolkodunk, tovább erősítjük az intézmény térségi ellátószerepét, hogy minél korszerűbb körülmények között történjen az ellátás és a dolgozók munkavégzése, jelentette ki a Magyar Imre Kórházban június 27-én, a Semmelweis-napi ünnepség előtt tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője.
Régi-új igazgatót neveztek ki a tapolcai kórház élére
Régi-új igazgatót neveztek ki a tapolcai kórház élére
Dr. Lang Zsuzsanna ismét átvette a Tapolcai Deák Jenő Kórház főigazgatói feladatait. A főorvos asszony korábban már egy évtizeden át, 2012 és 2022 között vezette az intézményt.