HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2024. december 3.
//
Ferenc névnap

Jakab-napok - A bor és a vadászat országos ünnepe

2024. július 28. 8:02
Veol.hu
Kiállítással, országos borrendi találkozóval, vadásztársaságok bemutatkozásával, színes műsorral várták az érdeklődőket Sümegen. Szombaton immár tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Jakab-napok programsorozatot.

Kiállítással, országos borrendi találkozóval, vadásztársaságok bemutatkozásával, színes műsorral várta az érdeklődőket szombaton az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Jakab-napok programsorozat.Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztos a rendezvény védnökeként elismerő szavakkal köszöntötte a résztvevőket Sümegen a palotakertben Fotó: Szijártó János / Napló

Szombaton délután Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztos, a rendezvény védnöke elismerő szavakkal köszöntötte a résztvevőket a palotakertben, külön kiemelve a sümegi program jelentőségét a bor, a vadászat és a közösség összekovácsolása tekintetében.
Németh Zoltán Sándor, Sümeg alpolgármestere úgy fogalmazott beszédében, büszke arra, hogy ezt a rendezvényt húsz évvel ezelőtt Sümeg indította útjára a közösségépítés jegyében. – Fontos, hogy együtt legyenek a baráti társaságok, a közös sütés-főzés, a programokon való részvétel remek alkalmat ad arra, hogy új élményekkel gazdagodjon mindenki. Erre is jó lehetőséget adnak a Jakab-napok, amelyet reményeim szerint tíz, húsz éve múlva is megrendeznek majd Sümegen – tette hozzá.

Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém vármegyei elnöke szintén arra helyezte a hangsúlyt, hogy a rendezvény lassan húszéves és még mindig teljesíti eredeti küldetését. – A rendezvény él, működik, mivel egy összefogáson alapszik, a város, a vadászok és az erdőgazdaságok együttműködésén. Nincs az országban még egy olyan vármegye, amelyben három állami erdőgazdaság működik. Nálunk viszont igen, hiszen itt van a Verga Zrt., a Bakonyerdő Zrt. és a Budapesti Erdőgazdaság, és az ő támogatásukkal, a vadászkamara koordinálása mellett tudjuk minden évben megrendezni Sümegen a Jakab-napokat – hangsúlyozta.
A beszédek és a bemutatkozások után Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztos, Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém vármegyei elnöke és Baracskai Lajos, a szervezet titkára Hubertus-kereszt ezüst fokozat díjat adott át Dobrovics Zsoltnak.
A Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége képviseletében Enese Beáta alelnök köszöntötte a résztvevőket, majd a borrendi mozgalomban végzett munkája elismeréseként díszoklevelet nyújtott át Lábodi Dezső borásznak.A Jakab-napokon hagyományosan bemutatkoztak a borrendek is. A kép bal oldalán a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége képviseletében Enese Beáta alelnök mond köszöntőt Fotó: Szijártó János / Napló

A Jakab-napok eseményei ezúttal is több helyszínen várták az érdeklődőket. Pénteken az uzsai erdészeti lőtéren koronglövő versennyel indult a programsorozat, majd a plébániatemplomban folytatódott Maulbertsch sümegi freskóinak megtekintésével. Pénteken este a palotakertben mozipiknik várta az érdeklődőket. Szombaton reggel a Hét vezér téren szabadtéri szentmise kezdődött, amelyet Nagy József főesperes-kanonok és Tömördi Sándor Viktor OMF, a ferences kegytemplom igazgatója celebrált.
A Jakab-nap központi helyszíne hagyományosan a palotakert volt, ahol vadpörköltfőző versennyel indult a nap, majd ebéd után történelmi játszóparkká alakult a kert. A táncos bemutatók után Sümeg Város Fúvószenekara térzenéje következett, majd utána hangzottak el az ünnepi köszöntők és ekkor mutatkoztak be a borrendek, a vadásztársaságok, illetve kihirdették a főzőverseny és a koronglövő verseny eredményeit. A folytatásban tánc, zene következett, az idei rendezvényt is estébe nyúló jó hangulat zárta.

Szijártó János

További cikkek

Advent első vasárnapját köszöntötték
Advent első vasárnapját köszöntötték
Tapolca Fő terén gyűltek egybe több százan vasárnap délután. Advent első hétvégéjén kinyitották a betlehemi kaput, ahol életnagyságú, fából faragott figurák várják az ünneplőket.
A Városi Múzeumban hétvégén bemutatott kiállítás
A Városi Múzeumban hétvégén bemutatott kiállítás
Érdekes és nem mindennapi tárlatvezetésen vehettek részt az érdeklődők a hétvégén a Városi Múzeumban. Az egykori Zeneegylet immár száz éve működik, jelenleg Ajka Városi Bányász Fúvószenekar néven.
Badár Sándor: A stand-up comedy nem veszít népszerűségéből
Badár Sándor: A stand-up comedy nem veszít népszerűségéből
Badár Sándor Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista nagy sikerű előadást tartott a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban Az első 60 évem címmel. A stand-up comedy rutinos és népszerű művelőjével az előadás előtt beszélgettünk.
Szilveszter: fürdés nélkül már elképzelhetetlen
Szilveszter: fürdés nélkül már elképzelhetetlen
A mediterrán hangulatú Malom-tóban évente egy alkalommal szabad megmártózni. A szilveszter és a fürdés már elképzelhetetlen egymás nélkül a kisvárosban.
Annyira szép Tapolca, hogy díjat is kapott
Annyira szép Tapolca, hogy díjat is kapott
Elismerést kapott Tapolca városa a környezet szépítésért. A díj a zöldterületek gondozása, a közösség összefogása, a fenntartható és esztétikus környezet kialakítása kapcsán járt a városnak.