Az idén nyolcvanadik életévét betöltő salföldi alkotó bronzból készített, 225 centiméter magas szobrát darabokból állította össze és egy salföldi kvarc homokkő talapzaton helyezte el.
– Az ilyen méretű szobrokat öt milliméternél vastagabb bronzból nem szabad önteni, mert különben hólyagosodik a felületük. Nem emlékszem már, hogy mennyi idő alatt készítettem el, de csak maga a felületkezelés, cizellálás nagyjából két hét volt. Szeretem ezt a munkát magam végezni, régen nagyon jó cizellőrök voltak, de ma már nehéz az öntödékben jó szakembert találni. A szomszédok persze nem örültek, mikor este tízkor is ütöttem a szobrot a kalapáccsal, hiszen olyan hangja volt, mint egy harangnak – emlékezett mosolyogva Raffay Béla, művésznevén Sanyika.
A százötven-kétszáz kilogrammos szobron a Szent István-i jelképek, a Szent Korona, a koronázási palást, a koronázási kard és a jogar látható.
A palástra a művész az eredeti palást egyszerűsített motívumait véste fel.
Amint Géczi János írta a szoborról a Tárlat című könyvében, Raffay értelmezése azt sugallja, Szent István súlyos feladatra vállalkozott. Királyi határozottsággal tartja kezében a jogart, fogja a kardot, ismeri és vállalja a szerepét. Ezt az Istvánt senki nem sajátíthatja ki, hiszen képes önmagaként megmutatkozni. S viselje bár királyi palástját, az akkor is hasonló marad a pásztornépek subájához vagy a keresztény kolostorok szegényes kolompjához, amint az ő személyisége is hasonlatos népe megannyi névtelenjééhez. Pásztornak is megmutatkozhatna – a pásztorság minden értelmében –, aki védelmet ígér, biztonságot és méltó körülményt nyája számára.
Tóth B. Zsuzsa