A Márton-napi szokások összetett rendszert alkotnak, amely több évszázados hagyományokra épül. A népi hiedelmek, babonák, gazdasági és állattartási szokások együtt mutatják, hogyan fonódott össze a vallásos tisztelet és a mindennapi élet gyakorlata. E szokások révén ismerhetjük meg, milyen szerepet töltött be a negyedik században élt pannoniai püspök a közösségek életében, és hogyan maradtak fenn a hagyományok a lakomák és a nemzetközi Márton-napi szokások gyakorlatában. 
Márton-napi szokások és Szent Márton legendája
Márton-napot minden évben november 11-én ünnepeljük Tours-i Szent Márton halálának napján. A 4. században élt pannóniai születésű szent legendája szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevezetű városában látta meg a napvilágot. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be Márton életében: Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek és az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni. Aki emiatt az érte jövő küldöttek elől a ludak óljában bújt el. A szárnyasok zajongása azonban elárulta rejtekhelyét, végül Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Toursban segítette a rászorulókat.
Állattartás és gazdasági szokások
Márton napja a paraszti év végét jelezte, ekkor zárták le a gazdasági munkákat és kezdődött a téli pihenő. Az állatok behajtása hagyományosan időjárástól függően alakult, de szeptember 29-én, Szent Mihály napján vette kezdetét és ezzel egy időben kezdődött el az úgynevezett kisfarsang is, amely egészen november 25-ig, Katalin napjáig tartott. Elsőként egyébként éppen a kisebb jószágokat, példának okáért a libákat, hajtották be, majd ezeket követték a nagyobb testű legelő állatok. A pásztorok ezen a napon egy csomónyi vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek az állatai kijártak a legelőre.
Ez a vessző volt Szent Márton vesszeje, ami többágú volt és úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.
Énekkel és borral ünnepeltek a Márton-napi esten.
A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. A cselédek ilyenkor kapták meg az évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Márton-napon mivel a karácsonyt megelőző negyven napos böjt előtti utolsó ünnepnap volt, országszerte lakomákat rendeztek, hogy a hiedelmek szerint, egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehetett vágni a tömött libát. A hiedelem szerint Szent Márton napján ludat illik enni, mert aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A liba húsából szokás volt a papnak is küldeni, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a „püspökfalat“ szavunk is.
A bornak Márton a bírója - tartja a hiedelem, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni. A must ilyenkor változott borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozott meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekedtek a boros gazdák.
A borhoz kapcsolódó hiedelem volt, hogy akinek picit „fejébe száll” a Márton-napi bor, azt nem gyötri majd fejfájás és gyomorfájás a következő évben.
Márton a nagyobb borvidékeken az újbor védőszentjeként is ismert.
Pogány gyökerek és időjóslás
A Márton-nap hagyományai a keresztény időszámítás mellett pogány gyökerekkel is rendelkeznek. A rómaiak novemberben az új évnegyed kezdetét ünnepelték, ludat ettek és bort kóstoltak. A lúd, a hadisten, Mars madara volt („avis Martis”), innen is eredhet a Márton-naphoz kötődő liba szokása.
Népi hiedelmek szerint a nap időjárása előre jelzi a telet:
Ha Márton fehér lovon érkezik, enyhe tél, barna lovon, illetve hómentes nap esetén zord, havas tél várható.
A liba mellcsontja is időjóslás eszköze volt: hosszú, fehér csont esetén hideg, havas télre számítottak, rövid és barna csont esetén enyhe tél következett.
Márton-napi szokások más országokban
Német nyelvterületeken, Németországban, Hollandia egyes részein és Ausztriában lampionos felvonulásokkal, Márton-tüzek gyújtásával ünnepelnek, gyakran Szent Mártonnak öltözött lovas vezeti a menetet. Általában műsorral is készülnek, mely leggyakrabban a köpönyegét megosztó Márton történetét mutatja be. Lezárásként meggyújtják a Márton-tüzet, és megajándékozzák a gyerekeket valamiféle finomsággal. Az egyik legjellegzetesebb Márton-napi ajándék a “Weckmann”, ami egy édes tésztából készült ember alakú figura.
Portugáliában ezt a napot országszerte ünneplik. A családok és barátok ilyenkor gyűlnek össze, sült gesztenyét esznek és bort, “jeropiga”-t (must és pálinka keveréke) és “aguapé”-t (gyenge, vizezett bor) isznak.
A Márton-nap éppen Mindenszentek és Miklós-nap (Mikulás) közé esett, a hozzá kapcsolódó népszokások és hagyományok ezért mindkét ünnepre hasonlítanak.
Tiltások és babonák
A Márton-napi szokások részeként számos tilalom, babona és hiedelem élt a magyar népi hagyományban, amelyek a mindennapi életre, a gazdaságra és az állattartásra is hatással voltak. A hagyomány szerint ezen a napon tilos volt a nehéz mezőgazdasági munka és a túlzott házimunka, a napot inkább jóslásra, közösségi tevékenységre és a rászorulók támogatására szánták.
Az állattartás terén a libatartás kiemelt szerepet kapott: a Márton-napi liba tollazata jósló szerepet töltött be. Ha a tollazat sűrű és fényes volt, a paraszti közösség termékenységre és gazdag állományra számított. A háziállatok körüli rendetlenséget vagy a nem várt haláleseteket baljós előjelnek tekintették, a háztartás és a gazdaság rendjét ezekhez a napokhoz kötötték.
A közösségi élet és az erkölcsi tanítás szempontjából a jószívűség és a segítőkészség is kiemelt szerepet kapott. Ugyanis a hiedelem szerint a segítés elmulasztása balszerencsét hozhatott, ugyanúgy, mint a hazugság, veszekedés vagy a közösség rovására tett cselekedetek.
Balogh Rebeka