HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2025. szeptember 8.
//
Mária névnap

Finisbe ért a badacsonyi Tátika felújítása

2023. november 19. 1:42
VEOL.hu
Megkapta a használatbavételi engedélyt a badacsonyi kikötő szomszédságában álló Tátika, ami azt jelenti, hogy rövidesen a hivatalos átadás is megtörténhet.

Átadás előtt áll a Tátika Badacsonyban, már a használatba vételi engedély is megvan Fotó: Szijártó JánosÁtadás előtt áll a Tátika Badacsonyban, már a használatba vételi engedély is megvan Fotó: Szijártó János

 

Erről Brájer Éva, a Badacsony és Térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (BTTF) vezérigazgatója tájékoztatta munkatársunkat. Mint megtudtuk, az ikonikus épület 2023-ban végre visszanyerheti régi fényét, a kikötő környezete is megszépül, és már így várhatják a következő idegenforgalmi szezonban a vendégeket, kirándulókat, turistákat.
Korábban írtuk, hogy a BTTF a badacsonytomaji képviselő-testület tavaly augusztusi döntése alapján átvette a Tátika épület és környezetének beruházásokra vonatkozó költségvetési tételeit és ezzel a projekt végrehajtásának feladatait. Azonban a konzorcium vezetését, a pályázat korábbi benyújtójaként, továbbra is Badacsonytomaj önkormányzata látja el. Brájer Éva érdeklődésünk kapcsán azt is elmondta, hogy nemcsak maga az épület, hanem a hozzá kapcsolódó tartalom is kiemelten fontos számukra, így terveik szerint a Tátika a szőlőhegy, illetve a borászok tevékenységének is hírmondója lesz a jövőben.

További cikkek

Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
Badacsony titkos járatai – legenda vagy valóság?
A föld alatt rejtőző járatok története évszázadok óta izgatja a képzeletet. A legenda szerint a Badacsony mélye titkos összeköttetéseket őriz múlt és jelen között.
A Balaton legyen egy jól élhető régió
A Balaton legyen egy jól élhető régió
A kormány azért dolgozik, hogy a Balaton egy jól élhető, magas életszínvonalat lehetővé tevő régió legyen – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a révfülöpi kulturális és turisztikai látogatóközpont átadóján.
Kigyulladt egy büfé a Balaton-parton
Kigyulladt egy büfé a Balaton-parton
A tűzoltók elfojtották a lángokat Badacsonytomajon, a Borozó soron, ahol péntek este kigyulladt egy megközelítőleg ötven négyzetméteres büfé.
Átadták a Tourinform új irodáját
Átadták a Tourinform új irodáját
Tapolca jó eséllyel pályázhat arra, hogy ne csak nyáron, hanem a tavaszi őszi és a téli hónapokban is a turizmus egyik központja legyen a Balaton északi partján. Ebben segíthet a Tourinform most átadott új irodája.
A Kéknyelűvirágzás ünnepe – Badacsony büszkesége újra reflektorfényben!
A Kéknyelűvirágzás ünnepe – Badacsony büszkesége újra reflektorfényben!
A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület és a MATE Szőlészeti és Borászati Intézete immár harmadik alkalommal hívja életre a Kéknyelűvirágzás ünnepét, hogy egyedülálló módon mutassa be a Badacsonyi borvidék egyik legkülönlegesebb kincsét: a kéknyelű bort.