HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. március 20.
//
Klaudia névnap

Szigliget megtalálta, hogy miben rejlik a versenyelőnye

2024. október 20. 5:59
Veol.hu
A helyi elképzeléseket szem előtt tartva teremtünk értékeket, ezáltal növekszik a települések versenyképessége – fogalmazott szombaton a 17. szigligeti süllőfesztiválon a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A süllőfesztivál évek óta népszerű őszi program Szigligeten  Fotó: Napló-archívA süllőfesztivál évek óta népszerű őszi program Szigligeten Fotó: Napló-archív

Latorcai Csaba kiemelte: az itt élők és az ide látogatók szempontjait is figyelembe véve valósították meg a programot, úgy, hogy közben versenyelőnyhöz jusson a település.

Mint mondta, ez a cél a jelenleg formálódó Versenyképes járások program meghirdetésével is, amely összefogásra sarkallja a településeket.

Hozzátette: ugyanezt kívánják megvalósítani a gazdasági semlegesség programját alátámasztó 21 pontos akciótervvel is. Ennek a célja, hogy minél hamarabb elérjük az 1000 eurós minimálbért és az egymillió forintos átlagjövedelmet, segítsük a helyi vállalkozásokat és valódi lakhatási feltételeket biztosítsunk.

Hangsúlyozta: a Balatont egyszerre kell fejleszteni, mint turisztikai térség és otthonossá tenni az itt élők számára.

”Szigliget megtalálta, hogy miben rejlik a versenyelőnye, mert a balatoni hal Magyarország számára valódi versenyképességi tényező” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az unió a balatoni halat elismerte, eredetvédetté tette.

Magyarország kormánya minden járásnak a tapolcaihoz hasonló együttműködési programot kínál a versenyképesség növelésére, ahhoz, hogy az ott élők szebben, jobban, boldogabban tudjanak élni – hangsúlyozta.

További cikkek

Tapolcán életre kelt a Tojáspark – így varázsoltak húsvétot Tapolcára
Tapolcán életre kelt a Tojáspark – így varázsoltak húsvétot Tapolcára
Tapolcán ismét színes és vidám lett a Hősök téri park, a közösségek közös munkája új életet lehelt a térbe. A húsvét közeledtével a parkban hatalmas fémtojás és vidám dekorációk várják a látogatókat.
Soltész Miklós: az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült
Soltész Miklós: az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült
Az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült az országban a kormány és az egyházak közreműködésével - ismertette a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nyékládházán, ahol egy lelkigyakorlatos közösségi tér alapkőletételén vett részt.
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Sulyok Tamás: a magyar tudomány és kultúra képviselői összefognak minket
Sulyok Tamás: a magyar tudomány és kultúra képviselői összefognak minket
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.